Hirdetés

EXTRA MUROS

Politikai, filozófiai, kulturális abszurdizmus

Facebook

Friss topikok

Hogyan váljunk Facebook-mémmé és hogyan ne!

2012.03.19. 22:08 | Mologyec bin Kuzar | Szólj hozzá!

Öngyilkosságot követett el egy tajvani diplomata, akinek már vagy 2 hete nem lájkoltak semmit a facebook üzenőfalán. Szerencsétlen az utolsó napokban már kiscicák képeit tette fel - mindhiába. 

Rájött, hogy minden ismerőse felhőkről, ételekről és kiscicákról tesz fel képeket, és csak alsóközéposztálybeliek váltanak több karaktert egy FUCK-nál, JIMC-nél, ROFL-nál, LOL-nál vagy LIMFAO-nál. Utolsó üzenete az volt, hogy 2 nap alatt törölte minden képét, tag-jét, posztját, lájkját, bökését, majd elégette az összes igazolványát is.

Kisírt szemmel vette észre, hogy nincs árnyéka - igaz, aznap rettenetes szmog volt Tajpejben. Akkor riadt meg igazán, mikor egy rendőr szeme láttára átment a piroson, sőt, mindezt lehúzott sliccel tette, járás közben vizelve. Az autók tisztelettudóan megálltak és egy sofőr vagy járókelő sem mert szemkontaktust felvenni vele.

Ezután döntött úgy, hogy önkezével végez életével. Meggyújtotta ruháját és úgy ugrott le egy híd tornyából. Szerencsétlenségére mindezt a pekingi olimpia nyitónapjára időzítette.
 
A halálugrását ábrázoló kép 1 év elteltével kapott egy lájkot. A lájkoló másnap szintén ugyanott és ugyanúgy végzett magával. A lakosság körében azóta a helyet Like Zero-nak keresztelték el. Zarándokhellyé vált a facebookosok körében és az ott készült fotók lassan felváltották a kiscicákat és érdekes felhőket. Az egyik fotó - egy online flashmob során - facebookos lájk-rekordot döntött. Azóta egy neonkijelző adja tudtul az arrajáróknak, hogy hány lájknál tart a kép. Egy tajvani facebook-szekta szerint, ha ezek száma eléri a százmilliót, akkor minden öngyilkos feltámad. Sajnos vagy szerencsére a "Százmillióan a No-like hídért" FB-csoport egyelőre alig jutott túl az egymillió tagon.

 

Tizenegy évvel ezelőtt volt egy ember Magyarországon, aki kitalálta, hogy az ország sikertelen pályázatai után on-line játszható olimpiai játékokat rendezzen. Kérelmeire azonban sehonnan sem kapott pozitív választ, a legtöbb helyen válaszra sem méltatták a beadványát. Elkeseredésében, pár szendvics társaságában felmászott az öngyilkosok körében hírhedt Szabadság híd turul madaras pillérére, hogy ezzel próbáljon hírverést csapni az ötlete körül. Szegény mindezt éppen 2001 szeptember 11-ének délutánján lépte meg. Senki sem figyelt fel rá. Pletykák szerint a tűzoltók csak jó pár óra elteltével vonultak ki, mert nem akartak lemaradni az ikertornyok pusztulásáról. Kérünk minden olvasót, illetve magát az áldozatot, hogy ha tud valami közelebbi infót erről az eseményről, akkor azt jelezze felénk kommentben vagy mailben. Köszönjük!

 

 
Egy híd öngyilkossága
 
 

Eltűntem

Tekintetes Rendőrség! A dolog egy kis előmagyarázatot igényel. Ott kezdem tehát, hogy mindig rendes keresetű ember voltam, pár korona mindig akadt a zsebemben. Ezért az emberek észrevettek, láttak engem, ismerőseim köszöntek nekem, legalábbis fogadták a köszönésemet. Mivel az emberek észrevettek, láttak, köszöntek - tudtam magamról, hogy vagyok. (Descartes így is mondhatta volna híres mondatát: "Látnak, tehát vagyok!")

No, ezek a rút gazdasági viszonyok! A gazdasági viszonyok rosszak, az embereknek fogy a pénzük, nekem is fogy. A múlt héten még kétmillió korona volt a tárcámban - vagyonom utolsó roncsai. Nem sok és mégis valami, mégiscsak pénz, amit onnan is lehet látni, hogy például Fehér, aki különben mindig előre szokott nekem köszönni, s azt szokta hangosan és értelmesen mondani, hogy alászolgája - még fogadta a köszönésemet, legalábbis mutatóujjával megérintette a kalapja szélét, s azt morogta, hogy japot!

Ez a kétmillió azonban rohamosan fogyott. A mai napon végre teljesen elfogyott. Az utolsó ezerkoronást belőle egy koldusnak adtam, utána nem maradt egy fillérem se, annyira nem maradt, hogy a koldus már meg se köszönte a pénzt. Nyomban ezután találkoztam Fehérrel, köszöntem neki, de ő már nem vett észre. Azután gyors egymásutánban nem fogadta a köszönésemet a borbélyom, a hordárom, a viceházmesterem. Nem fogadta a köszönésemet az a fiatalember, akit én taníttattam ki, s tettem diplomás úrrá. Nem fogadta köszönésemet az a szegény özvegyasszony, akinek én vettem egy trafikot. Egy ismerősöm sem fogadta a köszönésemet. Idegeneknek próbáltam köszönni, azok se fogadták a köszönésemet. Mindenki elnézett fölöttem, keresztülnézett rajtam, senki sem vett észre, senki nem látott.

Megállapítottam, hogy eltűntem. Sehol és egyáltalában senki számára nem vagyok látható - tehát eltűntem. Rettenetes! Valami baj történt velem! Eltűntem, és fogalmam sincs róla, hogy hova. És senki nem keres. Mondhatom, az emberek a legnagyobb indolenciával tűrik eltűnésemet. Sőt, már olyan megjegyzést is hallottam a kávéházban a szomszéd asztal mellől:

- Nem is kerül az többé elő!

Dühösen szóltam közbe, de senki nem reflektált a szavamra, nem is hallották. Szóval teljesen és tökéletesen "el vagyok tűnve". Kötelességemnek tartom, hogy eltűnésemet bejelentsem a Tekintetes Rendőrségnek, és kérem, hogy felkutatásomra kövessenek el mindent. A becsületes megtalálónak ezennel jutalmat tűzök ki: hajlandó vagyok a felét átengedni annak az összegnek, amellyel megtalál, azaz - ismét láthatóvá tesz.

(In: Nagy Lajos: Képtelen természetrajz és más karcolatok, 1925)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://extramuros.blog.hu/api/trackback/id/tr964327032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: híd facebook öngyilkosság szabadság olimpia 9/11 mém wtc turul tajvan