Hirdetés

EXTRA MUROS

Politikai, filozófiai, kulturális abszurdizmus

Facebook

Friss topikok

Festékkel a gyűlölködő graffitik ellen ("Kifelé a bevándorló parazita szeméttel")

2015.04.25. 10:30 | A Román | 167 komment

aaxxl_1a.jpg

aaxxl_1a_2.jpg

Pártunk és Államunk a magyar lakosság egymás elleni hergelése után beveti (újra? ismét?) a baloldal már jól bejáratott szuperfegyverét, a 23milliórománt

xenofóbiát, melynek magyar neve idegengyűlölet. A magyarság legalantasabb érzéseire építő kleptokrata rendszerünk folyamatosan újabb bűnbakokat jelöl ki, terel, terelgeti magáról a közfigyelmet: most éppen a jobb élet reményében Európába érkező menekültek az új célpont. Közben persze a magyarság mozgékonyabb része a lábával szavaz, százezrek lettek gazdasági bevándorlók nyugaton, itthon lassacskán már csak a nyugdíjasok és a közalkalmazottak maradnak, meg persze a politikusi bagázs, mert ők addig nem eresztik a Magyarország nevű zsákmányt, ameddig ellopni való marad itt. Kereszténydemokrata méregkeverőink most megpróbálják a bűnben és aljasságban való cinkossággal legitimálni rendszerüket, potom egymilliárdért kvázi megszavaztatják a magyarsággal, hogy bűntárs/aljas geci legyen, például 1956-ot feledve.

E sorok írója siránkozás mellett festékkel és ecsettel is tesz az elméket és a közterületet ellepő gyűlölet ellen, tessék követni a példát, alászolgája.

Ki, ha nem te? Mikor, ha nem most? 

aaaxx_14.jpg

aaaxx_15.jpg

Tessék kisétálni pl. a Margit-szigetre, vannak még lehetőségek:

aaaxx_13.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://extramuros.blog.hu/api/trackback/id/tr927391882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Román 2015.04.27. 09:33:29

@Robiekin: a besúgás ősi magyar erény és foglalkozás :)

♔bаtyu♔ 2015.04.27. 09:35:29

@A Román:

Előbb ott kellene okoskodnod, mielőtt idejössz a magyar kormányt bírálni haver.

nemzeti.net/l.php?u=3040175
Kik Románia valódi vezetői?

sivatagi n. 2015.04.27. 09:35:49

Minden libsi kötelezően vigyen haza és tartson el egy putris cigányt, meg egy bantu négert. Megnézem, hogy meddig maradtok ilyen hatalmas humanisták. Mutassatok példát libsik, költsetek a saját pénzetekből a kedvenceitekre.

A Román 2015.04.27. 09:35:51

@kosztarovics bácsi: én meg magát nem vinném haza, sőt még egy társaságban sem szívesen mutatkoznék az ilyesfajta lehangoló lelki defektesekkel, akik önértékelése kb. abban foglalható össze: "Én magyar és fehér vagyok, bibi, te meg neeeem!"

♔bаtyu♔ 2015.04.27. 09:37:22

@A Román: "a besúgás ősi magyar erény és foglalkozás :) "

Panaszkodott neked az a sok román tolvaj, akik idejöttek lopni?

A Román 2015.04.27. 09:38:34

@sivatagi n.: Minden viszonylagos, faszfejkém. Norvég mércével meg a magyarok "bantu négerek" meg "putris cigányok". Örvendek, hogy ilyen pozitív humanista hozzáállással kezded a hétfői napod... Mi lesz a sötét, gyűlölködő, rasszista lelkedben csütörtök estére?

A Román 2015.04.27. 09:39:57

@♔bаtyu♔: Bizony, bizony, mondom neked, szerencsés ember vagy, hogy magas, szőke skandináv árjának születtél, mongolkám.

A Román 2015.04.27. 09:42:08

@♔bаtyu♔: kezdesz belelendülni, nehogy abbahagyd értékes lelki tartalmad bemutatását

Pipas 2015.04.27. 09:43:30

@A Román: "a besúgás ősi magyar erény és foglalkozás :) "

Ez meg resszizmus. :(

Erről jut eszembe, találtál már ésszerű bizonyítékot arra, hogy miért én vagyok a gyűlöködő és nem te?

A Román 2015.04.27. 09:44:38

@maxval bircaman szerkesztő: a zsidajaink meg elmagyarosodtak, mégis elküldtük őket a halálba, mert kellett a lakásuk, vállalkozásuk, cipőjük, kabátjuk... Az irigység is ősi magyar erény...

A Román 2015.04.27. 09:47:19

@Pipas: télleg rühellem az ostobaságot, a gyűlölködő nácikat meg leginkább, de vannak erényeim: a náciktól eltérően tisztelem a demokráciát és annak alapját, a gyülekezési- és szólásszabadságot. Ezért okádhatod ide kommentként lelki szennyedet.

csak egy néző 2015.04.27. 09:49:28

Milyen jó, hogy ilyen férgekkel öregbíthetjük hírnevünket a világban.

youtu.be/LP4WUMJrHVk

A Román 2015.04.27. 09:50:55

@♔bаtyu♔: Ön ügyesen racionalizálja a primitív gyűlöletet. A zsidók talán nem asszimilálodtak? Mégis a magadfajták tudjuk mit tettek velük, hogy ellophassák a tulajdonukat. Izrael meg hogy jön ide? Gázos vidék, de vegyük már észre, hogy az arabokat leginkább a saját vezetőik nyomorítják meg (Magyarországot is nem mellékesen). És még ott az ISIS...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.27. 09:52:17

@A Román:

Ennek az oka eléggé más.

A magyar nemzeti ébredés megkésett, s a zsidók meg a németek már elfoglalták addigra a magyar életteret. Ennek egyenes következménye a magyar nacionalizmus német- és zsidóellenes éle.

Pipas 2015.04.27. 09:52:39

@A Román: "Ezért okádhatod ide kommentként lelki szennyedet. "

Konkrétan tudnád bizonyítani, hogy melyik kijelentésemmel gyűlölködtem vagy csak terelsz?

Amúgy ez, amitt itt írtál nem "gyűlölködés"?

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.27. 09:54:29

Én úgy tudom, azokból az észak-afrikai és közel-keleti országokból menekülnek az emberek az EU felé, ahol az USA a "demokrácia terjesztése" ürügyén belefingott a nulláslisztbe.

Ebből következően:

1. Ha a felfordulást az USA robbantotta ki, és az USA tette élhetetlenné ezeket az országokat, Izraellel karültve, akkor az USA dolga lenne befogadni a menekülteket.

2. Ha a felfordulást az USA robbantotta ki, és az USA tette élhetetlenné ezeket az országokat, Izraellel karöltve, akkor az USA dolga lenne az eredeti, nyugodt állapotokat visszaállítani.

3. Az USA célja ezzel szemben az, hogy miután destabilizálta az észak-afrikai és a közel-keleti területeket, az onnan özönlő bevándorlók okozta problémákkal az EU területét is destabilizálni akarja.

---

A sok idióta meg, aki veri a tamtamot, hogy fogadjuk be azokat, akiket az USA kényszerített a menekülésre, azok inkább azon gondolkoznának el, hogy miért zuhant vissza Magyarország 25 évvel a rendszervááltás utánra egy sokkal ROSSZABB álalpotba, mint amilyenben 1989-ben volt?

Hogy miért nem tudtunk nem hogy felzárkózni, de még a 25 évvel ezelőtti szintet se tartani az életszínvonalban annak ellenére, hogy már 25 éve ki se látszunk a Nyugat seggéből???

Idióta libsik, ezen tessék gondolkozni ahelyett, hogy zokszó nélkül lapátolnátok a szart, amit az USA tojt a fejetekre!

konrada 2015.04.27. 09:55:35

Az látszik, hogy sokan tisztán csak érzelmi kérdésként kezelik ezt, háttér ismerete nélkül.

Az egyértelmű, hogy a bevándorló helyzetet kezelni kell.
Erre több megoldási lehetőség is van:
1. Hagyni hogy jöjjenek, és mind oda menjen, ahol legjobb lesz számukra Európán belül.
- ez esetben tényleg kár zorbánnak ugatnia, mert melyik lenne olyan hülye, hogy itt maradjon, mikor németben, angolban, svédben sokkal jobb helyzetbe kerülnének? (S még attól se kell félni, hogy valamiféle gyökért ersztett ide, hiszen most jött át a határon több ezer km-ről?

2. Mivel csak a "széplelkek" hiszik el, hogy a célországok ennyire toleránsak, a következő megoldás az, hogy a határon átjövőket megállítják a határátlépés országában - illetve ha tovább megy onnan, oda visszadeportálják - és hagyják, oldják meg ők.
Ez viszont hatalmas terhet jelent egy olyan gazdag orsszágnak is, mint Olaszország, de Magyarországnak még nagyobbat - főleg, mert felmerült az a megoldás is, hogy lakosságarányosan szétosztják a beérkezőket, és ott telepítik le.

3. A legcsúnyább amit Ausztrália, illetve USA, Kanada követ: a határaikon nem engedik be a menekülteket, visszafordítják őket.

...és zorbán ezek ismeretében keverhet: ha az összeurópa álláspont a befogadás, úgy ne akarják egy "intoleráns" országra rátolni a 2. megoldást, vagy plusz 1 szavazatot könyveljenek be a 3.-nak.

A Román 2015.04.27. 09:56:12

@Alick: 1944... Rémlik valami? Ök is "intoleráns enklávék", asszimilálódni képtelenek voltak? A magyar mégis szemet vetett egy másik magyar tulajdonára... A menekültkérdés amúgy valóban globális probléma, nem kellene az egészet a Földközi-tenger európai országainak a nyakába varrni.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.27. 09:57:25

@A Román:

"szóval maga hazazavarná a földi pokolnak megfelelő övezetekből menekülő szerencsétleneket"

Ki tette földi pokollá a menekültek földjeit?

Csak nem két kis barátod, az USA meg az Izrael?

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.27. 09:58:16

@A Román:

"szóval maga hazazavarná a földi pokolnak megfelelő övezetekből menekülő szerencsétleneket"

Ki tette földi pokollá a menekültek földjeit?

Csak nem két kis barátod, az USA meg az Izrael?

Pipas 2015.04.27. 10:00:17

@A Román: "mégis elküldtük őket a halálba, mert kellett a lakásuk, vállalkozásuk, cipőjük, kabátjuk... Az irigység is ősi magyar erény... "

Én ilyet nem tettem! Miért tartod erkölcsileg felsőbbrendűnek magadat, amikor ilyen szörnyű bűnökben vettél részt? :)

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.27. 10:03:37

@A Román:

"pont az ilyen üresfejű, kívülről vezérelt gyűlölködő-négerező seggfejekre épít a rendszer, a magyarság legaljára"

A magyarság legalja a kritika nélkül a Nyugat, az USA meg a zsidók seggét nyaló liberális balos csürhe. Szerintem.

Én sumán megvonnám az állampolgárságot ezektől, oszt meneküljenek oda, ahonnan az apanázst kapják. Lássuk, akkor is kellenek-e a kitartóiknak, ha nem tudják folytatni a manipulációt meg a propagandát a gazdájuk destabilizációs törekvései érdekében.

2015.04.27. 10:06:48

A sok idióta magyarázza már meg, hogy miért akarna bármilyen bevándorló éppen Magyarországon letelepedni?

TRANZITORSZÁG vagyunk. Keresztülutaznak a valódi nyugatra. Oda, ahol a lehetőségek vannak. Oda, ahova a magyarok is elhúznak innen.

Egy dolgot nem szabad egyetlen magyarnak sem elfelejteni: Bevándorlók vagyunk mind! Csak azért élhetünk Európában, mert valamivel több, mint ezer évvel ezelőtt a kultúrájukban már akkor is a mostani magyarok előtt járó nemzetek úgy döntöttek, hogy ha hajlandóak vagyunk beilleszkedni, akkor maradhatunk.
Mit is csinált a magyar az istváni államalapítás előtt? Rabolt, fosztogatott.
Ezek után tényleg képes a sok nagyonmagyar a polgárháborúk elől menekülő átutazók miatt hisztizni?
Hitler büszke lenne a mostani Magyarországra, mert ilyennek képzelte el a saját birodalmát.

Remélem, hogy hamarosan felszabadíthatjuk az országot és végre a nyugati "csapatok" érnek ide előbb segíteni.

Muad\\\'Dib 2015.04.27. 10:11:14

@Ylim:
Ühüm, aztán ugye az is megvan, hogy amennyiben valóban tranzitországként viselkedünk, MI leszünk megbüntetve a jelenlegi schengeni szabályok miatt. Szóval mielőtt itt mindenkinek agyára menne a húdeszemetekvagyunk téma, olvasgassa már el mit vállaltunk a schengeni csatlakozással. Többek között az illegális bevándorlás elleni fellépést.

konrada 2015.04.27. 10:15:02

@A Román:
Azért nem ilyen egyszerű ez, mert a zsidókat egyértelműen a német megszállás után, azok nyomására kezdték internálni.
...az meg sajnos emberi hiba, hogy a szabadon hagyott javakat - legyen az ingó, vagy ingatlan - hasznosítani akarják, akkor is, ha nem az ő tulajdonuk.
...mint ahogyan most is megteszik ezt nagyon sokan. Ebből kár raszkérdést csinálni, mint ahogyan te teszed.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.27. 10:17:16

@konrada:

"Az egyértelmű, hogy a bevándorló helyzetet kezelni kell."

Te se tudsz logikusan gondolkodni, ember!

1. Ha az USA nem kavarná a szart Észak-Afrikában, a Közel-Keleten, és pár éve már Kelet-Európában is, akkor az emberek nem akarnának ezekről a helyekről elmenekülni.

2. Neked meg se fordult a fejedben, hogy MINDENKINEK az lenen a legjobb, ha az emberek ott tudnának ÉS akarnának maradni, ahol addig éltek?

3. Aki a menekültek befogadása mellett veri a dobot, ahelyett, hogy a konfliktusok helyi rendezése mellett verné, az valójában BŰNRÉSZES az USA emberiség ellen elkövetett szörnyűségeiben.

konrada 2015.04.27. 10:17:47

@Ylim:
Az egyértelmű, hogy a bevándorló helyzetet kezelni kell.
Erre több megoldási lehetőség is van:
1. Hagyni hogy jöjjenek, és mind oda menjen, ahol legjobb lesz számukra Európán belül.
- ez esetben tényleg kár zorbánnak ugatnia, mert melyik lenne olyan hülye, hogy itt maradjon, mikor németben, angolban, svédben sokkal jobb helyzetbe kerülnének? (S még attól se kell félni, hogy valamiféle gyökért ersztett ide, hiszen most jött át a határon több ezer km-ről?

2. Mivel csak a "széplelkek" hiszik el, hogy a célországok ennyire toleránsak, a következő megoldás az, hogy a határon átjövőket megállítják a határátlépés országában - illetve ha tovább megy onnan, oda visszadeportálják - és hagyják, oldják meg ők.
Ez viszont hatalmas terhet jelent egy olyan gazdag orsszágnak is, mint Olaszország, de Magyarországnak még nagyobbat - főleg, mert felmerült az a megoldás is, hogy lakosságarányosan szétosztják a beérkezőket, és ott telepítik le.

Szóval nem akarnák se ők, se mi, de nem rajtuk, és nem rajtunk múlik...

Faszerkezet 2015.04.27. 10:19:30

@Ylim:

"akarna bármilyen bevándorló éppen Magyarországon letelepedni? "

Csak egy kis érdekesség. Persze. Ugyanis azt az egyszrű dolgot szeretik az emberek elfelejteni, hogy a mai Magyar életszinvonal és társadalmi berendezkedés fényévekkel jobb, mint ahonnan ezek a szerencsétlenek eljöttek.

Itt nem hal éhen melletted a fél falu, nem jön egy önjelölt milicia és írtja ki a megyét, nem kell reggelente közelharcot vívni az oroszlánokkal és a sakálokkal a megmaradt zebratetemért.

Sajnos nem sajnos ahonnan ők jönnek túlnyomó többségben, még Mo is kánaán.

És a nyugat be fogja zárni a kapukat. Remek példa erre, hogy az Angol flotta ad hajót, pénzt segít a mentésben, de a kikötés, hogy nem fogad el menekültkérelmet.

konrada 2015.04.27. 10:24:02

@Shlomo a halott zsidó terrorista:
...nem, mert én ismerem a történelmet. Az emberi faj a földön úgy terjedt el, hogy tovább vándoroltak olyan területekre, ahol jobb életlehetőséget gondoltak.
Így az megoldhatatlan, hogy a világ minden országában olyan körülmények legyenek, hogy ne vágyjon el sehonnan senki egy jobb, gazdagabb, szabadabb országba.

...sajnos a realitás a kínai nagyfal, Hadriánus fala, vagy az USA mexikói határán a szögeskerítés, vagy az ausztrál tengeri zárlat...
(De ettől még szégyellem leírni ezt, mert nem polkorrekt, csak minek hazudozzak??)

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.27. 10:24:53

@Ylim:

"TRANZITORSZÁG vagyunk. Keresztülutaznak a valódi nyugatra. "

1. Magyarország NEM AKAR tranzitország lenni.

2. Az EU gazdagabb tagállamai meg NEM AKARNAK a bevándorlók célországai lenni.

--

Mit nem értesz ezen?

A Román 2015.04.27. 10:27:15

@maxval bircaman szerkesztő: "élettér", "nemzeti ébredés", érdekes kiadványokból sajátította el kend a szókincsét. De abban természetesen egyetértünk, hogy minden búnk és bajunkért az idegenek tehetnek, meg a tudjukkik és a pirézek. Meg a norvégok. Meg Sorosgyörgy. EU-Brüsszel. Az a gaz Amerika. Izrael. Szerencsére itt van a nagy barátunk, az örök és megbonthatatlan Putyin!

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.27. 10:29:07

@Ylim:

"Egy dolgot nem szabad egyetlen magyarnak sem elfelejteni: Bevándorlók vagyunk mind! Csak azért élhetünk Európában, mert valamivel több, mint ezer évvel ezelőtt a kultúrájukban már akkor is a mostani magyarok előtt járó nemzetek úgy döntöttek, hogy "

Igen. Meg a zsidók lemészárlásáért is a magyarok a felelősek. Ugye? Tudjuk, megmondta az amerikai FBI első embere.

Elmész te a picsába a magyarság becsmérlésével, meg a kollektív bűnösség emlegetésével.

Az egykori Európa népsűrűsége hol volt a mai Európa népsűrűségéhez képest, édes kicsi gyermek?

Faszerkezet 2015.04.27. 10:32:30

Mellesleg egy dolgot nem értek.

Mi lesz azokkal akik otthonmaradnak? Hisz tudjuk, hogy a menekültek azért jönnek mert otthon nekik rossz. Rossz gazdasági körülmények, esetleg háborúk, mészárlás stbstb.

Tehát kérdés, hogy a habzsidőzsi nyugat csak áll és nézi, hogy az otthonmaradottak szenvednek? Miért nem hozzuk őket ide?

A Román 2015.04.27. 10:36:12

@Faszerkezet: Oly jó ilyen keresztényi együttérzésről tanúskodó sorokat olvasni. Ilyenkor elönt a büszkeség, hogy magyar lehetek, hogy ilyen nagyszerű humanistákkal oszthatom meg lángoktól övezett maradék országunkat.

A Román 2015.04.27. 10:38:55

@♔bаtyu♔: "Persze afrikaiak mind doktorátussal, hol tanítják neked ezeket a baromságokat." Ön is ott szerezte a doktorátusát, mint a Magyarság Néhai Első Embere, Schmitt Pál? De remélem, hogy a Nobel-díját is felajánlja kend a világ kevésbé szerencsés részein születettek megsegítésére.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.27. 10:39:22

@konrada:

"Így az megoldhatatlan, hogy a világ minden országában olyan körülmények legyenek, hogy ne vágyjon el sehonnan senki egy jobb, gazdagabb, szabadabb országba."

És azt meg lehetne oldani, hogy a világ szegényebb régióit SEGÍTSE, vagy legalábbis BÉKÉN HAGYJA a világ gazdagabb fele?

Hogy ne akarjon senki náluk "demokráciát terjeszteni"?

Hogy ne provokáljon náluk KÍVÜLRŐL senki olyan történéseket, aminek emberek százezreinek a lemészárlása és emberek mikkióinak az elmenekülése lesz a vége?

Hogy ne tekinthesse az USA mögött álló pénzügyi érdekkör a világ más régióiban kirobbantott konfliktusokat MUNKAHELY TEREMTŐ befektetésnek, amellyel a saját HADIIPARUKNAK és fegyverkereskedelmüknek biztosítanak megrendeléseket???

Nos? Szerinted ezt meg lehetne oldani?

Na és el lehetne ezt az USA-tól várni? Hogy ennek megfelelően viselkedjen?

Faszerkezet 2015.04.27. 10:40:38

@A Román:

Na de mi lesz azokkal akik ott akarnak maradni? Hiszen ott rossz nekik... Hogy fogjuk velük megéretetni, hogy nekik ott rossz? Ejjj, sok itt a kérdés lángoktól övezett ország ide, vagy oda...

Mert lássuk be lesz ott azért sok renitens aki nem átalja majd azt mondani, hogy nem akar idejönni. Holott itt neki jó lenne, biztonság, szociális háló stbstb.

Nah tehát ha az ostoba niggerje nem fogja fel, hogy itt leszen majd jó neki, akkor mit csinálunk?

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.27. 10:45:06

@A Román:

"Ilyenkor elönt a büszkeség, hogy magyar lehetek"

Igényelj izraeli állampolgárságot. Nagy hasznodat vennék a "demokrácis terjesztésében" azok a derék emberek.

Muad\\\'Dib 2015.04.27. 10:46:57

@A Román:
Fejezd már be ezt a kibas*ott magyarozást, te rasszista tahó!
Másrészt ne itt oszd az észt, hanem nyugatabbra, ahol olyan okosan hozták meg a schengeni törvényeket, hogy ők bátran szelektálhassanak a bevándorlókból, és a nekik nem tetszőket a peremvidékekre szorítsák. Mert ugye itt ekézed a hazaiakat, miközben ugye a németek, franciák, britek tömegével toloncolják vissza a BEÉRKEZÉS országába az embereket, akik nagy nehezen átjutnak hozzájuk. Szóval jó volna, ha megfelelő helyen kopogtatnál a problémával.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.27. 10:50:55

@A Román:

Én magam antinacionalista vagyok, azaz velem szemben ez a vád egészen abszurd. Pl. Kossuthot is elutasítom. A nacionalizmus egy baloldali zsákutca, az istentelen liberalizmus fegyvere, semmi egyéb. Az, hogy a mai liberalizmus már nem nacionalista, nem változtat a lényegen.

Viszont tagadni a nemzeti ébredést, a nacionalizmust, mint egy meghatározó jelenséget az újkori történelemben még ennél is abszurdabb.

Putyin nem nacionalista, esze ágában sincs orosz nemzetállamot építeni, azaz nemigen lehet ide keverni.

konrada 2015.04.27. 10:59:07

@Shlomo a halott zsidó terrorista:
...ha meg tudod oldani azt, hogy a sakáll áttérjen zöldséglegelésre, úgy megoldható lesz az is, hogy agresszív, világuralomra törő hatalmak ne akarjanak expanzionálni.;))

Mindig lesz olyan ország, amely a legerősebb akar lenni minden áron, és lesz olyan is, melyben rosszabb élni, mint legjobban élők országa.

...s tudod mi a durva? Hogy ha hagyja, akkor azok az országok akarnak a végén expanzionálni, mert az emberi faj már csak ilyen.
...s erre is tanít a történelem: amint a legyengült római birodalom békén hagyta a többi népet, úgy azok számolták fel őket. És ez csak egy példa, mert a mongoloktól a törökökön át erről szól a világtörténelem...

Alick 2015.04.27. 12:05:16

@Shlomo a halott zsidó terrorista: sajnos Orbán egy puhapöcs ebben, akárcsak az európai vezetők... attól, hogy a kigyúrt Joe a barátunk, még valakinek fel kéne állnia és barátilag a szemébe mondani, hogy itt az ideje befejezni a rendszeresen visszatérő garázda magatartást (még ha demokráciaterjesztő hittérítésnek is nevezi), mert az nemcsak nekünk, hanem hosszú távon neki sem lesz jó...

sivatagi n. 2015.04.27. 12:36:26

@A Román:

Hiába terelsz baromka. Fogadj be egy putris cigányt, meg egy bantu négert, aztán ugathatsz, ha szereztél róluk tapasztalatot. Kis nyominger fotelfajvédő :)

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2015.04.27. 14:41:34

@♔bаtyu♔: Elismétlem:

Bevándorló csak 3 esetben telepedhet Magyarországra:

1) Itt él már egy családtagja (és az a családtag igazolja, hogy el tudja tartani)
2) Tanulni jön (de ha lejárt a diákvízum, mennie kell)
3) Van helyben munkája.

Szóval az az 500 (!) afrikai, aki évente idejön, az vagy tanul vagy van egy itteni, tehetős rokona, vagy munkát kapott. Semmiylen sznten nem jelenetenek terhet az államra néze, számuk pedig olyan szinten elenyésző, hogy nincs semmiylen kultúrális/politikai súlyuk.

csak egy néző 2015.04.27. 15:24:17

@Életunt Cápa:
Csak egy tanács. Akkor állj le eszmét cserélni ezzel az idióta @♔bаtyu♔: -val, ha tényleg "életunt" vagy. Egy mókusnak több esélye van egy erdőtűzben, mint, hogy neked legyen igazad ezzel az agymosott batyuval szemben.

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2015.04.27. 15:30:37

@csak egy néző: Kösz :)

Általában nem reagálok trollokra vagy meggyőzhetetlen emberekre, de néha muszáj beleállni, hátha...

Személyesen érintett vagyok a dologban, azért szívügyem. Feleségem láthatóan külföldi, és Orbán most ellene hergeli az embereket. Ha valami nagyokos ezen bepörögve beszól az asszonynak vagy ne adj' isten bántja, akkor nagyon el leszek keseredve :(

A Román 2015.04.27. 16:01:31

@midnight coder: Hm, indiai bevándorlók... Kend éppen egy India-szakértőbe botlott bele szokásos gyűlölet-fröcsögése közepette... Hallott már arról, hogy India már az űrtechnológiáját fejleszti, miközben a derék magyar ember német autókat csavarozgat össze? És azt meg tudná tippelni, hogy melyik a gazdaságilag második legsikeresebb angliai vallási közösség? (az elsőt is megtippelheti kend, ha szorgalmas és megpróbálkozik a Google használatával).

A Román 2015.04.27. 16:24:21

@sivatagi n.: "Hiába terelsz baromka. Fogadj be egy putris cigányt, meg egy bantu négert, aztán ugathatsz, ha szereztél róluk tapasztalatot. Kis nyominger fotelfajvédő :)"

A kicsinyítő képző teljesen indokolatlan az esetemben, te "kis nyominger" fotelnáci, 100 kg vagyok és 35 perc alatt tolom a sziget-kört. Szóval ha személyesen szeretnéd szexuális és identitás problémáidat megbeszélni, hát minden nap megtalálsz a Margiton. Megismersz a piros-sárga-kék kipámról. Hozhatod a barátaidat is, ha vannak, de persze nincs neked olyasmid.

A Román 2015.04.27. 16:27:58

@maxval bircaman szerkesztő:
"Én magam antinacionalista vagyok, azaz velem szemben ez a vád egészen abszurd. Pl. Kossuthot is elutasítom. A nacionalizmus egy baloldali zsákutca, az istentelen liberalizmus fegyvere, semmi egyéb. Az, hogy a mai liberalizmus már nem nacionalista, nem változtat a lényegen.

Viszont tagadni a nemzeti ébredést, a nacionalizmust, mint egy meghatározó jelenséget az újkori történelemben még ennél is abszurdabb.

Putyin nem nacionalista, esze ágában sincs orosz nemzetállamot építeni, azaz nemigen lehet ide keverni."

Kendnek szerintem csak a magyar nyelvvel és úgy általában a fogalmakkal, a tényekkel és a szövegértéssel vannak problémái. De amúgy minden kóser, ami a fejében van.

A Román 2015.04.27. 16:31:54

@Muad\\\'Dib:
"Fejezd már be ezt a kibas*ott magyarozást, te rasszista tahó! "
Kérvekérem, nácizzon, zsidózzon, cigányozzon és románozzon le. Nekem már mindegy, magából meg ürül egy kis genny.

A Román 2015.04.27. 16:34:15

@♔bаtyu♔: "A gazdagabb országokban a bevándorlók kolóniákat alkotnak, amelyek valamiféle idegen testek az adott országban, ahogy nálunk a cigányok jórésze."

Teljesen igaza van kendnek. A magyarok a szláv-germán tengerben létrehoztak egy idegen testet, melyet Magyarországnak nevezünk.

A Román 2015.04.27. 16:43:54

@Shlomo a halott zsidó terrorista: "Igényelj izraeli állampolgárságot. Nagy hasznodat vennék a "demokrácis terjesztésében" azok a derék emberek."

"A magyarság legalja a kritika nélkül a Nyugat, az USA meg a zsidók seggét nyaló liberális balos csürhe. Szerintem.

Én sumán megvonnám az állampolgárságot ezektől, oszt meneküljenek oda, ahonnan az apanázst kapják. Lássuk, akkor is kellenek-e a kitartóiknak, ha nem tudják folytatni a manipulációt meg a propagandát a gazdájuk destabilizációs törekvései érdekében."

Mondja, maga Orbánra vagy Vonára recskázik nyomorult magányában?

A Román 2015.04.27. 16:55:22

@maxval bircaman szerkesztő: Szómágia, értelmetlen zagyválás a kend életműve. Már elnézést, de megnézethetné a fejét egy erre szakosodott szakemberrel.

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 09:04:15

@A Román:
Felőlem akár árja gyerek is lehetsz les*arom, de aranyos ahogy tereled a rasszizmusodat. A probléma az, hogy a) hülye vagy és azért hazudsz - vagy - b) szándékosan hazudsz miközben tisztában vagy a schengeni szabályokkal és elvárásokkal.

A Román 2015.04.28. 10:37:07

@Muad\\\'Dib: Értem én, értem, a szabály a szabály, kend meg egy szabálykövető, kívülről vezérelt biorobot. Ha azt mondják kendnek, hogy a Dunába kell lőni a szerencsétleneket, mert ez a törvény, akkor magácska megelégszik a boldog tapsikolással, avagy önkéntesnek jelentkezik a törvény végrehajtóinak sorába?

Szórakoztató, mikor egy náci rasszistázni kezd.

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 10:49:47

@A Román:
Ühüm. Máskor meg ugye a szemétmagyar, aki nem követi az EU szabályozást. EL kéne dönteni mit akarsz.
Ismétlem, menjél tiltakozni azokhoz a vezető államokhoz, akik a legaljasabb módon próbálják a peremországokra hagyni az illegális bevándorlás megoldását. Mert itt qrva könnyen vered más fas*ával a csalánt, miközben a kellő távolságban lévő országok lelkesen deportálgatják vissza a beérkezés helyére az embereket. Ahol elképesztő terheket rónak, az amúgy sem túl rózsás gazdaságra (lásd: Olaszország, Görögország). Persze egyszerűbb itt verni a nyálad, és alpári módon bunkózni mindenkivel, akinek eltérő véleménye van, mint valóban a probléma okát keresni.

A Román 2015.04.28. 11:03:24

@E.Katolnai: "
minden liberális szerzőnek meg kellene már végre érteni, h óriási különbség van bevándorló és bevándorló –, idegen és idegen között. Egy szomáliai sivatagból szalasztott primitív törzsi embert össze sem lehet hasonlítani egy ügyeskezű lengyel szakmunkással …
vajon ha a szerzőnek lenne egy üzeme, akkor kit alkalmazna?
A képlet nagyon egyszerű: teljesen idegen kultúrából, világból származó, semmire sem jó, profitot kitermelni, adót fizetni képtelen elmaradottak ne jöjjenek hazánkba tehernek. Van így is elég probléma, pénz, munka meg egy szál se semmire, akkor hova jönnének? Minek?"

Értem én, értem, Ön válogatós, tehát válogatna. Szakma alapján, vagy bejátszik a bőrszín és a vallás az Ön preferenciái közé? Pirospöttyös, ügyes kezű kazah rokonunk, bár muszlim, attól még jöhet? Neil DeGrasse Tyson? Ő néger, ráadásul ellenségünk, az USA állampolgára... Őt beengedi kend? Orbán Viktort és Gyurcsányt beengedné? Ők fehér emberek, de közismerten csak az uszításhoz, hazudozáshoz és a lopáshoz értenek. Megannyi kérdés.

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 11:15:16

@A Román:
Szalmabáb,szalmabáb, szalmabáb. Minek indítasz blogot, ha a vitakultúrád egy óvodáséval egyenértékű?
Igen, amennyiben nem életveszélyes helyzetből menekül valaki, szelektálunk. Így megy ez világszerte. Mi ezzel a probléma? Érezzem magam rosszul attól, hogy szerencsésebb helyre születtem, mint mások? Vagy attól, hogy képzettebb, esetleg műveltebb vagyok? Ráadásul NEM én, sőt,m ég csak nem is a felmenőim hozták ebbe a helyzetbe az adott embereket. Sőt, tovább megyek, még csak nem is a jelenlegi országom. Meglehetősen kevés magyar bánya, vagy ruhagyár van Afrikában, és Ázsiában, ahol éhbérért dolgoztatnak borzalmas körülmények között embereket. Te mégis a mi országunkat ekézed, nem azokat, akik ezeket a problémákat generálják.

A Román 2015.04.28. 11:56:24

@Muad\\\'Dib: "Lazán kapcsolódik:
a.te.ervelesi.hibad.hu/naci-kommunista-liberalis-kartya
a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-dilemma
a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab"

Érdekes... Nem én rasszistáztam le magam, apu. Kend jön a címkézéssel, érdekes duplagondollal és csellel a baloldali ráolvasást bevetve (fasiszta, rasszista, náci, csúnya kopasz). I put a spell on you, haha. Kend a baloldal harci technikáját, izé, erőforrásait használja... nem gyurcsány ön véletlenül?

A nácik a neten terjesztik a gyűlölködést, saját lelki problémáik megoldása helyett. Tehát az internetet a társadalmi béke megóvása érdekében be kell tiltani, a szólásszabadságot meg korlátozni.

Aki nem üvölt együtt a náci csürhével, az gyurcsány, gyurcsány, meg zsidó és libsi és magyarellenes meg hazaáruló meg grrrr, grrrr, baszni vagy vért akarok.

A zsidók nem szeretnek engem, tehát a zsidók németellenesek. (Adolf H.)

Az egyszerűség kedvéért bemásolom az egész posztom, ha esetleg lusta visszacsúszkálni az oldal tetejére. Én a Orbánbagázs Nagy Trükkjének (bár Gyurcsány-Horn-Szanyi után eléggé second hand) tituláltam a mostani idegenellenes hisztéria keltését, hogy elterelje a sokszázmilliárdos lopásokról a figyelmet. És nem csak a neten höbörgök, hanem a gyűlölködő feliratokat (hej, hol van ilyenkor a szólásszabadság) ecsettel és festékkel cenzúrázom. Erre jön kend és lerasszistáz, mint egy harmadosztályú, buta troll. Kapd össze magad, öcsi, gyenge vagy.

"Pártunk és Államunk a magyar lakosság egymás elleni hergelése után beveti (újra? ismét?) a baloldal már jól bejáratott szuperfegyverét, a 23milliórománt

xenofóbiát, melynek magyar neve idegengyűlölet. A magyarság legalantasabb érzéseire építő kleptokrata rendszerünk folyamatosan újabb bűnbakokat jelöl ki, terel, terelgeti magáról a közfigyelmet: most éppen a jobb élet reményében Európába érkező menekültek az új célpont. Közben persze a magyarság mozgékonyabb része a lábával szavaz, százezrek lettek gazdasági bevándorlók nyugaton, itthon lassacskán már csak a nyugdíjasok és a közalkalmazottak maradnak, meg persze a politikusi bagázs, mert ők addig nem eresztik a Magyarország nevű zsákmányt, ameddig ellopni való marad itt. Kereszténydemokrata méregkeverőink most megpróbálják a bűnben és aljasságban való cinkossággal legitimálni rendszerüket, potom egymilliárdért kvázi megszavaztatják a magyarsággal, hogy bűntárs/aljas geci legyen, például 1956-ot feledve.

E sorok írója siránkozás mellett festékkel és ecsettel is tesz az elméket és a közterületet ellepő gyűlölet ellen, tessék követni a példát, alászolgája.

Ki, ha nem te? Mikor, ha nem most?"

A Román 2015.04.28. 12:05:34

@Muad\\\'Dib: " Te mégis a mi országunkat ekézed, nem azokat, akik ezeket a problémákat generálják."
Ön szerint a "mi országunk", vagyis Magyarország egyenlő Orbán és bandájával? Érdekes, hogy minden politikus-gengszter milyen szívesen azonosítja magát kiterjedt földrajzi egységgel, állammal, néppel... Aztán ha valaki beszól ezeknek a gengsztereknek, egyből Magyarország-, kereszténység-, magyarság-, nemzetellenes támadásról kezdenek sápítozni, miközben százmilliárdokat lopnak és Magyarországból Európa legszomorúbb országát csinálták... Jáj, ne linkeljen maga érveléstechnikai hibákat, maga tudálékoskodó buta troll.

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 12:26:00

@A Román:
Elárulod mi közöm nekem Orbánhoz? Részemről szívesen venném, ha már holnap lemondana. Hogy jön ez ide?

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 12:31:26

@A Román:
Továbbra is az a probléma, hogy maszatolsz, és idegengyűlölettel teszed egyenlővé azt, ha valaki szigorú bevándorlási szabályokat szeretne. Mintha a kettő ugyanaz lenne. Márpedig sokan nem gyűlölnek senkit, csak nem óhajtanak úgy kezelni egy problémát, ahogy szerinted megfelelő lenne. Ugyanis gazdaságilag MINDIG lesznek sikeres és sikertelen régiók. Ez a piacgazdaság lényege. Ha nem így lenne, akkor nem lenne olcsón megfizethető tömegtermék. Ráadásul a bevándorlás teljes liberalizációjával nem felemelnénk az adott rétegeket, hanem az európai peremországokat húznánk le az ő gazdasági szintjükre, és tennénk függővé őket is a gazdasági segélyektől. Ez a cél? Szerintem aligha.

A Román 2015.04.28. 12:36:05

@Muad\\\'Dib: "Elárulod mi közöm nekem Orbánhoz? Részemről szívesen venném, ha már holnap lemondana. Hogy jön ez ide?"

ismétlés a tudás anyja, lásd egy bejegyzéssel fentebb:

" Te mégis a mi országunkat ekézed, nem azokat, akik ezeket a problémákat generálják."

Akkor hát még egyszer, egyelőre nem nagybetűkkel:

Ön szerint a "mi országunk", vagyis Magyarország egyenlő Orbán és bandájával? Érdekes, hogy minden politikus-gengszter milyen szívesen azonosítja magát kiterjedt földrajzi egységgel, állammal, néppel... Aztán ha valaki beszól ezeknek a gengsztereknek, egyből Magyarország-, kereszténység-, magyarság-, nemzetellenes támadásról kezdenek sápítozni, miközben százmilliárdokat lopnak és Magyarországból Európa legszomorúbb országát csinálták... Jáj, ne linkeljen maga érveléstechnikai hibákat, maga tudálékoskodó buta troll.

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 12:39:58

@A Román:
Természetesen nem egyenlő. Valamiért a kommentjeidben mégis láthatóan a "magyar" ilyen-olyan megfogalmazás szerepel.

A Román 2015.04.28. 12:46:41

@Muad\\\'Dib: Értem. Horn-Gyurcsány sem a koncvédő-területvédő ösztönökre hatott, hanem a magyarság értelmére. Itt egyből terrorizmussal kezdték Orbánék a "konzultációs" kérdőívet. Nehéz eldönteni, hogy kend troll vagy nyárspolgári alattvaló.

Mellesleg feltűnt Önnek, hogy Svájcban, ahol a lakosság 20 százaléka bevándorló, élnek a világ legboldogabb emberei? És Magyarországon, ahol arányaiban (külföldi magyart minek számítsuk?) alig van bevándorló (és a bevándorlás ellenére lassan elnéptelenedik), hát itt él Európa legboldogtalanabb népe. És véletlenül itt megy a legsúlyosabb állami uszítás a bevándorlók ellen.

A Román 2015.04.28. 12:48:48

@Muad\\\'Dib: Még mindig nem értem, miért lennék én a "rasszista". Ezidáig elkerülte a figyelmemet rasszista mivoltom. Ennyit az önismeretről.

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 12:55:30

@A Román:
Nemrég még USA volt a példa. Addig, amíg valaki nem szólt, hogy speciel az indiánok szempontjából már kevéssé volt áldásos a bevándorlás.
Teljesen értelmetlen más országokat hozni példának. Annyira kell válaszolni, hogy a peremországok gazdasága elbírná e a tömeges bevándorlást? Valamint arra, hogy ki fogja fizetni a schengeni szabályok megszegését, ha mi a bevándorlás teljes liberalizációját válasszuk? Valamint arra, hogy milyen szankciókkal szeretnénk fellépni a németek ellen, ha a nálunk menekült, vagy oltalmazott státuszú illetőt ők visszaküldik kiutasítással hozzánk? Ez esetben milyen jogi lépéseket fogunk elkövetni, hogy ezt a borzalmas xenofób állapotot megszüntessük?

A Román 2015.04.28. 13:20:05

@Muad\\\'Dib: Ön kulturálisan egy indiánnal érzi egy szinten magát, ezért tart egy elöregedő-elnéptelenedő országban a bevándorlóktól?

Talán kendnek meg a világ fejlettebb részének is szembe kellene nézni, hogy a globalizáció meg a kapitalizmus és a klimaváltozás etc. nem csak win-win helyzeteket eredményez. És ha a német csavargyári magyar szakmunkás a Kínában összeszerelt Ájfonját elfogadja, akkor a menekültekre is igencsak bólogatnia kell egy globalizált világban. És ha Európa gazdagabb fele befogadja a magyar gazdasági menekülteket, akkor semmiféle erkölcsi jogalapunk nincs nekünk a menekültek ellen uszítani.

A Román 2015.04.28. 13:26:17

@Muad\\\'Dib: És arra az időszakra emlékszik kend, mikor az európaiak tömegesen vándoroltak egy jobb élet reményében szerteszéjjel a világban. Észak- és Dél-Amerika? Afrika? Ázsia? Ausztrália? Nem érzi kissé képmutatónak, hogy a migráció megfordultával most a zsírósseggű európaiak ágálnak a bevándorlás ellen? Ha létezik történelmi igazságtétel, akkor ez az.

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 13:29:37

@A Román:
Tehát nem tudsz, nem akarsz válaszolni azokra a kérdéseimre, amikben szó nem volt a menekültek elleni uszításról. Sejtettem...
Amúgy sehol nem állítottam, hogy ez a nemzeti konzultáció nevű bohóckodás nem egy propaganda marhaság. Csak én nem mosom össze a dolgokat. Attól, hogy a fityesz ótvar módon viselkedik, még nem feltétlenül remek megoldás a tömeges bevándorlás elősegítése.
Lásd:
"And of course, the approach [to build] a multicultural [society] and to live side-by-side and to enjoy each other... has failed, utterly failed."- by Merkel

Az pedig külön szomorú, hogy nem tudsz más megoldást elképzelni az adott emberek segítésére, mint a tömeges migráció támogatása. Ami valójában meglehetősen szomorú, lévén, hogy pont a legkiszolgáltatottabb réteget fogod veszni hagyni, akik még kivándorolni sem képeke. Szép kis win-win szituáció...

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 13:31:10

@A Román:
Az európai imperializmus által okozott károk aligha megoldhatóak azzal, hogy mintegy vezeklés képpen most az általunk TOVÁBBRA is vazallusi sorban tartott országokból beengedjük az embereket.

A Román 2015.04.28. 14:00:02

@Muad\\\'Dib: Köszönöm, hogy most nem jött azzal az érvvel, hogy Magyarországnak sohasem voltak afrikai gyarmatai, tehát ennélfogva semmi közünk a globális problémákhoz, melyet nem kis részben az imperializmus okozott.

Mellesleg mit gondol kend, Puskás Öcsiért kapjuk Németországtól az apanázst? Bizony, bizony, az emigráns mizériából is ki kell vegyük a részünket.

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 14:03:54

@A Román:
De jelenleg a trend az, hogy a peremországok nem kiveszik a részüket, hanem erőn felül teljesítenek. Mi jelenleg még nem vagyunk célpont, de kérdéses tudnánk e mit kezdeni azzal a helyzettel? Aligha...

A Román 2015.04.28. 14:11:23

@Muad\\\'Dib: ""And of course, the approach [to build] a multicultural [society] and to live side-by-side and to enjoy each other... has failed, utterly failed."- by Merkel"

Kérem, ha már gúglizik kend, akkor legalább ne féligazságokat ollózzon, melyekkel az igazát kívánja alátámasztani. A teljes idézet:

She said the so-called "multikulti" concept - where people would "live side-by-side" happily - did not work, and immigrants needed to do more to integrate - including learning German.

Természetesen senki sem akar zsákba öltöztetett nőket látni Európa utcáin, tehát a másság feltétel nélküli elfogadása, amit multikultinak neveztünk és ami a kisebbség antiszociális-intoleráns viselkedésére még több toleranciával kívánta megtalálni a gyógyírt... hát annak vége. Most az integrálás az új varázsszó. Az sem baj, ha a többségi társadalomba beilleszkedni képtelen, a saját és a befogadó nemzet kultúrája közötti köztes gettóban lebegő szerencsétlenek nem robbantgatnak vagy lődöznek vélt sérelmeik megbosszulása okán.

Nem tartozik szorosan a témához, de tudja kend, hogy sok székely nem tud románul? :)

A Román 2015.04.28. 14:20:18

@Muad\\\'Dib:
"Tehát nem tudsz, nem akarsz válaszolni azokra a kérdéseimre, amikben szó nem volt a menekültek elleni uszításról. Sejtettem..."

"Az pedig külön szomorú, hogy nem tudsz más megoldást elképzelni az adott emberek segítésére, mint a tömeges migráció támogatása. Ami valójában meglehetősen szomorú, lévén, hogy pont a legkiszolgáltatottabb réteget fogod veszni hagyni, akik még kivándorolni sem képeke. Szép kis win-win szituáció..."

Nem értem, hogy a rasszista mellett hogyan lettem a kend fejében a tömeges migráció feltétel nélküli támogatója. Csuda érdekes gondolatai vannak, melyeket aztán nekem tulajdonít. Én csak azt mondom hogy erkölcsileg semmi jogunk a bevándorlók ellen pl. börtönnel (oh, terroristák) meg egyéb, belföldi agymosásnak szánt propagandaszólamokkal fellépni. Mint már említettem, semmi sincs ingyen, nem ingyen kapjuk az EU-pénzt, a szarból is ki kell lapátolnunk a
magunk részét. És ha a bevándorlók számarányát nézzük, hát merítőkanállal kell nekilátni a bevándorlók befogadásának, mert még messze vagyunk az EU-vállalások átlagától. That's all, folks, ha nem tetszik, lehet csatlakozni a Szovjetunióhoz.

Akit érdekel a téma, itt minden kérdésére megtalálja a választ: ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Migration_and_migrant_population_statistics

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 14:25:10

@A Román:
Hogy jönnek ide a székelyek? Netán bevándoroltak? Tudtommal igen régóta ugyanott élnek, csak az országok jönnek-mennek a fejük felett.

De a kérdéseim továbbra is ezek:
- De jelenleg a trend az, hogy a peremországok nem kiveszik a részüket, hanem erőn felül teljesítenek. Ezen állapot mellett vajon elvárható a széthulló magyar társadalomtól, hogy plusz nehézségeket vegyen a vállára?
- jó megoldás a továbbra is vazallusi sorban tartott országokból beengedjük az embereket? Ez a megfelelő eljárás? Nem lehet, hogy inkább a - jelenleg liberális köntösben folytatott - imperialista politikát kéne visszavenni?
- A migráció támogatása elősegíti a leszakadt régiók felemelkedését? Nem lehet, hogy esetleg a geopolitikai okokból kierőszakolt polgárháborúkból kéne visszavennie az euroatlanti tömbnek?

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 14:29:19

@A Román:
Semmivel nem szürreálisabb börtönnel fenyegetni az illegális bevándorlókat, mint bemondásra elhinni azt, hogy őt üldözik.
Kétség kívül elismerem, hogy ez 21-es csapdája, de vajon te mennyivel tartanád azt szerencsésebbnek, ha olyan ember jönne ide, aki 2 hónapja még kalával lövöldözött a másik törzs tagjaira? Igen, túlzok, de csak azért, hogy értsd a problémát. Milyen ellenőrzést tudunk bevezetni?

A Román 2015.04.28. 14:30:49

@Rudi Kató: "Te bunkó a közmondások is évszázados, ezredes megfigyelések, tapasztalatokra épültek, keletkeztek! A mindennapi észlelések amik érik a lakosságot azt nem lehet idegen gyűlöletnek hazudni illetve csak provokátorok, Magyar gyűlölők tesznek rá kísérletet!"

Jaja, ki is volt írva a Mariahilfer Straße boltjaiban, hogy "magyar, ne lopj."

A Román 2015.04.28. 14:33:35

@Muad\\\'Dib: "Semmivel nem szürreálisabb börtönnel fenyegetni az illegális bevándorlókat, mint bemondásra elhinni azt, hogy őt üldözik.
Kétség kívül elismerem, hogy ez 21-es csapdája, de vajon te mennyivel tartanád azt szerencsésebbnek, ha olyan ember jönne ide, aki 2 hónapja még kalával lövöldözött a másik törzs tagjaira? Igen, túlzok, de csak azért, hogy értsd a problémát. Milyen ellenőrzést tudunk bevezetni?"

Nyilván 56-ban is mindenkit üldöztek. Meg állítólag kalákában lövöldöztünk a kommunista és orosz törzs tagjaira.

Mellesleg 22-es, ha meg nem sértem.

Muad\\\'Dib 2015.04.28. 14:40:40

@A Román:
Jaja, mea culpa, kissé közel vannak a billentyűk egymáshoz.
56 esetében azért kissé más volt a helyzet. Egyrészt mintha lett volna valami Szabad Európa rádió, ami bátor harcra buzdította a magyarokat. Másrészt a hidegháború körülményei nehezen illeszthetőek a mai viszonyokra. Akkor egy igazságos harc túlélőit látták bennünk. Én például nem vetemednék ilyen fogalmakra az afrikai polgárháborúk kapcsán, de biztos én vagyok a szemét.

A Román 2015.04.28. 14:48:28

@Muad\\\'Dib: "De a kérdéseim továbbra is ezek:
- De jelenleg a trend az, hogy a peremországok nem kiveszik a részüket, hanem erőn felül teljesítenek. Ezen állapot mellett vajon elvárható a széthulló magyar társadalomtól, hogy plusz nehézségeket vegyen a vállára?
- jó megoldás a továbbra is vazallusi sorban tartott országokból beengedjük az embereket? Ez a megfelelő eljárás? Nem lehet, hogy inkább a - jelenleg liberális köntösben folytatott - imperialista politikát kéne visszavenni?
- A migráció támogatása elősegíti a leszakadt régiók felemelkedését? Nem lehet, hogy esetleg a geopolitikai okokból kierőszakolt polgárháborúkból kéne visszavennie az euroatlanti tömbnek?"

Hogy Magyarország erejéhez mérten felül- vagy alul fogadja a menekülteket, az egyrészt viszonylagos. Ott van például a nem éppen gazdag Törökország, ők már 2000000 (kétmillió) fölötti szír menekültet fogadtak, állítólag nem is rosszul. Jordániának meg a fele palesztin.
Európának meg kb. 100%-a afrikai bevándorló.

Drága Uram, sok mindenben egyetértünk, néhányban nem, most ebédelnem kell, valamint megírnom a "Hogyan lett Románia lakhatóbb ország Magyarországnál". Nem csak a gyorsabb netre gondolok, hanem például a korrupcióellenes fellépésre, többek között egy miniszterelnök, valamint a köz. elnök tesója került sittre. Igen, kérem, alásüllyedünk a Spirók által oly gúnyosan emlegetett balkáni országok szintjére. Alá.
1. az EU-ban Magyarországon a legboldogtalanabbak az emberek.
2. az EU-ban Magyarországon beszélnek a legkevesebben idegen nyelveket
3. A magyar az egyik leginkább idegengyűlölő emberfajta

A Román 2015.04.28. 14:51:45

@Muad\\\'Dib: "56 esetében azért kissé más volt a helyzet. Egyrészt mintha lett volna valami Szabad Európa rádió, ami bátor harcra buzdította a magyarokat. Másrészt a hidegháború körülményei nehezen illeszthetőek a mai viszonyokra. Akkor egy igazságos harc túlélőit látták bennünk. Én például nem vetemednék ilyen fogalmakra az afrikai polgárháborúk kapcsán, de biztos én vagyok a szemét."

Ugyebár nem nagy baj, ha ezt az utóbbi kommentjét elkönyvelem hebehurgya, elhamarkodott hülyeségnek és könyörületesen semmit nem válaszolok rá?

Rudi Kató 2015.04.28. 17:23:30

@A Román:
Te büdös bunkó az rátok vonatkozott a cigányokra! Ezért nem lenne szabad nektek Magyar útlevelet adni!

A Román 2015.04.28. 20:18:00

@Rudi Kató: Kedves Kató, bearanyozta a napomat. Bizony mondom néktek, megérdemlik maguk Orbánt és Vonát meg Gyurcsányt és az összes szentet, zsák a foltját megkapja. Minden népnek olyan kormánya van, amilyent megérdemel, nemde?

Faszerkezet 2015.04.29. 09:17:37

@A Román:

Nekem van egy roppant humánus ötletem. Mivel mucsjröcsögszittyahun magyarországnak nem kellenek a bevándorlók, mehát mégiscsak bőgatyás, pálinkavedelő xenofóbok vagyunk, meg ugye Románia már fényévekre lehagyott minket és ott ejróper életszinvonal van nem ilyen mélabús, szomorkodó embertömeg... Így a leghumánusabb megoldás, hogy fogadja be őket románia...

Lássuk be azt a Román humanisták sem szeretnék ha szegény, elcsigázott menekültek ilyen rossz helyre kerülnének ahol csupa fasiszta összefirkálja a padokat, meg egyébként is átlengi a szomorúság a közéletet, nemutolsósorban ugye csak valami érthetetlen nyelven makognak.

Tehát mint (szégyelve írom le, hogy) magyar humanista arra a végkonklúzióra jutottam, hogy fogadja őket románia. Egyúttal felszólítom a Román értelmiséget, haladó ejróper liberális román tömegeket, hogy azonnal kezdjenek akcióba. A Jelszó.: "Mentsük meg szegény bevándorlókat a mucsai Magyaroktól. Bevándorlókat romániába....."

A Román 2015.04.29. 12:44:52

@Faszerkezet: Kedves Faszerkezet, a hozzászólását olvasva úgy érzem, hogy egy vallomással tartozom magának: a nickem nem az igazi nevem, hanem álnév. Az én igazi nevem valójában שלמה Kolompár Ceaușescu.

És ha már ilyen jól összejöttünk (őszinteség a barátság betonja!), akkor megkérdezném, hogy Ön nétalántán rokona a híres "Faszánnak", akit egy elhamarkodott zsidónáci moderátor néhány éve törölt a bloghuról a magyarság sorskérdéseinek megoldására javasolt unortodox javaslatai miatt?

A hozzászólását köszönöm, igen tanulságos, bár már kissé időszerűtlen, mert Pártunk és Vezérünk, valamint Rogán "Papagáj" Antalunk új irányt és gumicsontot adott a Magyarságnak: a hajléktalanok, sorosgyörgyök, drogosok, civilek, norvégok, EU, Brüsszel, USA, bevándorlók után halálbüntetés visszaállításán lehet rugózni. Mondja, kedves Faszerkezet, by the way, mi a véleménye arról, ha a halálbüntetést azonnal alkalmazni kezdenénk az évi harmincezer bevándorló terroristán? Egyrészt olcsó, nem kéne Önnek a sok parazita szír terrorista írástudatlan kecskepásztor ellátását fizetnie, másrészt a halálbüntetés kizárja a bűnismétlést. Az a terrorista, akit a derék magyar hóhér belelő a Dunába, az bizony nem fog még egyszer soha a büdös életbe' határt sérteni! (Legfeljebb, mikor az Ön iránymutatásait követve becsorog Romániába, hahaha).

Remélem, sikerült megválaszolnom a nem létező kérdéseit, kívánok szép napsütéses napot és sok boldogságot, mert úgy látom, hogy magára fér.

A Román 2015.04.29. 12:51:56

@♔bаtyu♔: "Talán nézz szét egy "francia" lakótelepen, ahol mostanra már a menekültek GYEREKEI laknak. Persze ha be mersz menni. Lehet amúgy angol is.

Persze afrikaiak mind doktorátussal, hol tanítják neked ezeket a baromságokat."

Szerintem is felháborító, hogy tele a világ külföldiekkel! Képzelje, már ott tartunk, hogy az USA 99%-a bevándorló! És ezek között sok a néger meg a muzulmán meg zsidó! És Dél-Amerika! Dél-Afrika! Ausztrália! Már nem is tudom, hogy a világ melyik felére költözzek, ahol nincsenek bevándorlók...

Faszerkezet 2015.04.29. 14:06:25

@A Román:

Kedves A Román. / Lehetne PiRomán is....ócska szóvicc csupán/

"És ha már ilyen jól összejöttünk (őszinteség a barátság betonja!), akkor megkérdezném, hogy Ön nétalántán rokona a híres "Faszánnak", akit egy elhamarkodott zsidónáci moderátor néhány éve törölt a bloghuról a magyarság sorskérdéseinek megoldására javasolt unortodox javaslatai miatt?"

Rövid ámbár lényegretörő válaszom az, hogy NEM. ezen egyénről most hallok először.

"Mondja, kedves Faszerkezet, by the way, mi a véleménye arról, ha a halálbüntetést azonnal alkalmazni kezdenénk az évi harmincezer bevándorló terroristán?"

Isten ments. Hát épp ezellen vagyok. Mentsük meg őket és irányítsuk a kies Románia szerető karjaiba. Nem tudom elégszer leírni, hogy nem lehet igaz humanista és liberális az aki úgy gondolja, hogy az illegális bevándorlóknak, akik a jobb élet reményében elhagyni kényszerülnek szeretett hazájukat egy ilyen mucsajfasiszta mélygűlölő helyen kelljen tengődniük ahelyett, hogy szomszédos országunk magasan csúcsratörő európer gondolkodását és gazdasági eredményeit élvezhessék.

Kérem ugye ön sem akarja azokat a jobb sorsra érdemes bevándorlókat kitenni a mélymagyar valóságnak miközben egy karnyújtásnyira van csak a magasan fejlődő Román menyország???

Hát látja ön is mondja, hogy itt lassan halálbüntetés lesz, meg nyilasok szaladgálnak, meg dunapart is van. (Bár ez utóbbi van Romániában is, de ott legalább kisebb).

"Remélem, sikerült megválaszolnom a nem létező kérdéseit, kívánok szép napsütéses napot és sok boldogságot, mert úgy látom, hogy magára fér."

Remekül látja, nem volt egy fia kérdés sem. Így nem is sikerült megválaszolni, csak ismételten rámutatni, hogy itt bizony milyen rossz. Ha szorult magába egy kis lélek, akkor bizony megmenti azokat a derék bevándorlókat a nyilasneonáciskinder csürhétől és átvezeti őket a kies romániába.

A Román 2015.04.29. 15:39:54

@Faszerkezet: Drága Uram, Önnek annyi vér sincs a pucájában, mint egy Duna-parti sétákat szervező átlagos nyilaslegénynek?!!! Romániába deportálná a sok nemember szubhumán külföldi terroristát, akik csak azért másztak le a fáról, hogy magyarellenes erők szervezésében ide jöjjenek parazitáskodni és terroristáskodni?!! Helyben is megoldhatná a kérdést!!! Ne hagyja veszni a sok cipőt és és a többi értékes ingóságot, hiszen Ön is a piacról él!!!!

Én a maga helyében még ma jelentkeznék önkéntes ítélet-végrehajtónak. Bár a közvélemény nemmagyar része lenézi ezt a nemes, kiveszőfélben levő szakmát, azért gondoljon az előnyeire: könnyű munka, friss levegő és ráadásul csurran-cseppen ez-az, márkás cipő, zokni, karóra, Ájfon, ezek a jól szervezett gazdasági terroristák közismerten tele vannak kincsekkel.

Ne feledje: gyáva népnek nincs hazája, aki bírja, marja!

Faszerkezet 2015.04.29. 16:25:56

@A Román:

Úgy érzem maga egy fasiszta. Fennen még hangoztatja, hogy Románia jobb hely mint Mo. Majd mikor javaslom, hogy pusztán humanitán szempontok miatt meg kéne kímálni a sokat szenvedett, elesett menekülteket ettől a depresszív pokoltol ami itt van, és a kies Romániába találni nekik menedéket, akkor ön azt mondja, hogy én deportálni akarom őket.

CSak felnyitnám a szemeiket, ahogy az én szemeimet is felnyitották haladó, liberális és roppant haladó gondolkodók /köztük maga is/, hogy itt biza nem jó. Hát látja maga is be akar engem sorozni holmi ítélet-végrehajtónak.

Tehát akkor maga azt mondja, hogy szegény elesett menekülteknek rosszabb lenne Romániában mint Magyarországon?

Mert ha jobb lenne, nem igazán értem / leszámítva, hogyha maga is egy nácifasiszta/ miért nem akar nekik jót? Maga rosszat szeretne a menekülteknek?

A Román 2015.04.29. 17:49:29

@Faszerkezet: Kedves Faszerkezet, én meg úgy érzem, hogy maga egy melegszívű, empatikus, együttérző, barátságos lélek, egy Bayer és Semjén Zsolt szerelemgyereke, aki azonban kissé elveszve érzi magát a vasárnapi leszbibulin egy mindent értő és érző férfiszív hiányában. Köszönöm, hogy hozzám fordult segítségért, köszönöm, hogy megosztotta lelke szivárványos tartalmat. Ha személyes kontaktusra vágyik, egy óra múlva megtalálhat a Margitszigeten, oda járok kocogni. Felismer a piros-sárga-kék deklimről meg a nagy orromról.

További boldog napot.

Muad\\\'Dib 2015.04.30. 08:56:13

@A Román:
Ahogy gondolod. Mindensetre elgondolkodhatnál egy kicsit a stílusodon te is. Nem biztos, hogymindenki őrült, borzalmas náczifaszista állat, aki nem ért veled egyet. Mondok mást. Még a bevándorlás komoly ellenzői sem feltétlenül szívtelen állatok, akik automatikus megvetést érdemelnek. Nem jó irányba indulsz el, ha így tematizálod a dolgokat kizárólag a fityesz sötétsége miatt.

Faszerkezet 2015.04.30. 11:04:32

@A Román:

"Kedves Faszerkezet, én meg úgy érzem, hogy maga egy melegszívű, empatikus, együttérző, barátságos lélek, egy Bayer és Semjén Zsolt szerelemgyereke, aki azonban kissé elveszve érzi magát a vasárnapi leszbibulin egy mindent értő és érző férfiszív hiányában. "

Maga úgy gondolja, hogy meleg vagyok? Netán a melegeknek is rosszat akar nemcsak a bevándorlóknak?

" Ha személyes kontaktusra vágyik,"

Vagy maga meleg és így próbál ismerkedni?

"Felismer a piros-sárga-kék deklimről meg a nagy orromról. "

Ahh soo... Maga egy meleg zsidó aki sokat sportol.

Gondolom abban mindketten egyetértünk, hogy sem a melegeknek sem a zsidóknak nem jó itt magyarországon. Szélsőjobb erősödik, van dunapart, KDNP nyomja itt a vegyesházasságot... Véleményem szerint csak akkor lennénk igazán haladó humanisták és jó liberálisok, ha megmentenénk őket ettől a magyar bűzlő mocsártól és őket is kimenekítenénk a kies Romániába ahol végre önmagukat vállalhatva, szabadon élhetnének a román nép megértő és felvilágosult, szerető karjaiba.

A Román 2015.04.30. 15:15:03

@Muad\\\'Dib: "Mindensetre elgondolkodhatnál egy kicsit a stílusodon te is."

Elgondolkodtam. Egyik kezemben balta. A másikban a klaviatúra. De csak a klaviatúrát használom.

"Nem biztos, hogymindenki őrült, borzalmas náczifaszista állat, aki nem ért veled egyet. Mondok mást. Még a bevándorlás komoly ellenzői sem feltétlenül szívtelen állatok, akik automatikus megvetést érdemelnek. Nem jó irányba indulsz el, ha így tematizálod a dolgokat kizárólag a fityesz sötétsége miatt."

Teljesen egyetértek, a többi állatfajnak is van területvédő meg zsákmányvédő ösztöne. Csak éppen nincsen elég eszük észrevenni, hogy fajtársaikkal nem harcolni, hanem a változatosság kedvéért, no meg a saját érdekükben kooperálni kellene.

A Román 2015.04.30. 15:47:06

@Faszerkezet: "Gondolom abban mindketten egyetértünk, hogy sem a melegeknek sem a zsidóknak nem jó itt magyarországon. Szélsőjobb erősödik, van dunapart, KDNP nyomja itt a vegyesházasságot... Véleményem szerint csak akkor lennénk igazán haladó humanisták és jó liberálisok, ha megmentenénk őket ettől a magyar bűzlő mocsártól és őket is kimenekítenénk a kies Romániába ahol végre önmagukat vállalhatva, szabadon élhetnének a román nép megértő és felvilágosult, szerető karjaiba."

T. Faszerkezet, én úgy érzem, hogy Ön elvágyódik a saját kisstílű és unalmas életéből. Talán pont Románia lehet az ország, ahol az Ön ezidáig fel nem fedezett képességei kibontakozhatnának. Majd írjon, pááá.

sivatagi n. 2015.05.04. 18:07:13

@A Román:

Mit nem értettél kismajom? Fogadj be egy putris cigányt és egy bantu négert, aztán ugass toleranciáról. Persze ez sosem fog megtörténni, mert a hozzád hasonló csicska foteljogvédőknek csak pofája nagy.

A Román 2015.05.05. 11:04:02

@sivatagi n.: "Mit nem értettél kismajom? Fogadj be egy putris cigányt és egy bantu négert, aztán ugass toleranciáról. Persze ez sosem fog megtörténni, mert a hozzád hasonló csicska foteljogvédőknek csak pofája nagy."

Szerintem elég nagy baj Magyarországnak, hogy az ilyen gyűlölködő és gyűlöletkeltő, sötétlelkű surmókat befogadta, mint kend :) Már csak azt átlagos IQ szempontjából, a mentálhigiénés problémákat nem is említve... (sóhaj, legyintés)
Címkék: street art graffiti hate bevándorlás propaganda xenofóbia gyűlölet firka menekültek hatred kereszténydemokrata nemzeti konzultáció Fidesz KDNP Orbán Viktor Magyarország Budapest Rogán Antal Hungary Margit-sziget Habony idegengyűlőlet hate graffiti
süti beállítások módosítása