Idén nyáron páran úgy gondolták, hogy tábort rendeznek hozzájuk hasonló érdeklődésű fiataloknak. Sátortábort vidéken, egy kicsi faluban, a természetben fák és virágok között beszélgetős programokkal, bográcsozással, borkóstolással, zenével, társasjátékokkal.

A programok a nyári kánikulának megfelelően zajlottak, lassan, megfontoltan, sok lustálkodással, későn keléssel és naptejjel. A sátrat próbáltuk meg először felverni, újonnan vett, szóval ez volt az első alkalom. A nagyját a párom építette, de azt hiszem két gordiuszi csomó átvágásával (képzavar) én is részese lettem a nagy sikernek, amikor végre felhúztuk.

Az első beszélgetés, amin részt vettem a párkapcsolatokról szólt, kis csoportokban osztottuk meg a gondolatainkat. Délután strandolás. Strandon lustizás leginkább, kék ég, szivárványszín csúszda.

Az első ott töltött napon jött az első hidegzuhany: a telek mellett két nagy darab fickó, és egy másik idősebb, fekete betyárruhás jelenik meg, fényképeznek, videóznak. Valaki rájuk szól a filmezés miatt, beszólnak, durván beszólnak, úgymond „köcsögöznek.” Feltolul az emberben a feszültség. Aztán elmennek, egy idő után mindenki megnyugszik.

Másnap jön a hír, hogy jön a Jobbik. Hogy sajtótájékoztatót szervez a ház elé. Már akkor felmerül bennem, jobban mondva bizonyára inkább bennünk, mindannyiunkban, hogy ez inkább „sajtótájékoztató”. Négyre van bejelentve, mindenki feszült, éppen nyaralunk. Telefonálgatás, megérkezik egy rendőrautó egy árva rendőrrel. Kérdezzük. Flegmán válaszol. Aztán még flegmábban.

Négy körül megérkeznek a nácik. Egy kis furgonnal, és két autóval jönnek. Bekiabálnak, fényképezik az udvart meg a sátrakat. Vannak közülünk, akik bemennek a házba. Mert vannak, akik félnek. A barátnőm kimegy fényképezni. Én is kimegyek, mert kíváncsi vagyok. Meg mert kicsit féltem. Jönnek a bekiabálások, akkut buzizás, megindulnak felénk öles léptekkel. Az egyik úriember a farkára mutogat, közben felajánlj a barátnőmnek egy dugást. (Akarom mondani erőszakot, mert az lenne.)

Közben kimegy az egyik házigazda is. Igen, azért jöttünk ide, hogy féljetek, mondja neki az egyik Jobbikos. Érdekes, ilyen lenne egy sajtótájékoztató? Egy idő után – talán megunják a meleget –, elvonulnak a temető felé, közben újabb fényképezés, videózás. Tényleg nem tudom, mi érdekes van bennem. Bennünk.

Elmennek. Újabb feszültséghullámot kell lesöpörni. Iszok egy vörösboros kólát.  Life goes on, bent egy workshop zajlik, többen kint beszélgetnek. Elgondolkozunk, mit lehet tenni. Többen félnek. Én most nem, talán engem már megedzettek a hasonló találkozások. Bár felmerül bennem, hogy mi lesz, ha visszajönnek. Olyan könnyű bedobni valamit a sátrunkba. És olyan messze vagyunk az otthonunktól is.

A csöndben egyszer csak két autó hajt el mellettünk nagy dérrel-dúrral. Aztán a harmadik, a megafonnal:

„Tizet ütött már az óra térjetek hát nyugovóra tűzre, vízre vigyázzatok le ne égjen a házatok.” – hangzik. És visszhangzik a fülekben.