Hirdetés

EXTRA MUROS

Politikai, filozófiai, kulturális abszurdizmus

Facebook

Friss topikok

A Római a rómaiaké

2013.02.22. 17:39 | jeeka | 15 komment

A szocik szarok voltak, szörnyetegek, gátlástalan rohadékok, és szemét dolog volt velük harcolni. És szemét dolog volt sokszor elbukni, de lehetett néha nyerni, kemény munkával, kitartással, szinte a beleőrülésig megfeszülve. Mert volt egy minimális lelkifurdalásuk, vagy ha az nem, érzékük ahhoz, hogy mit lehet még lenyomni torkokon nyilvános akasztás veszélye nélkül. És mert szervezetlenek voltak. Így megmentettük a Hunyadi téri piacot, meglehetett menteni a Zengőt meg a Tubest, és még száz másik csatában győzedelmeskedtünk, de legalábbis jobb alkut kényszerítettünk ki, mint amit eredetileg kínáltak (erőltettek).

Számos ilyen kezdeményezésben vettem részt, éveken át. Végigcsináltam a helyi civilség összes lépcsőjét, kipróbáltam a szörnyű eljárásrendi buktatókat, és végigéltem több ízben, ahogyan egy kisközösség rámegy erre az idegőrlő munkára: hogy olyanokkal kell harcolnia, akiknek sokkal több eszközük van, és ráadásul gátlástalanok. Nehéz volt és sokszor keserű, és gyűlöltem a szocikat, a szívem mélyéből, napról napra jobban. Vártam, hogy eltakarodjanak már, és féltem, hogy mi jöhet utánuk.

Már régóta tudom, hogy mi van most, de újra és újra meglep, ahogyan a mostani kormány kezeli a lakossági érdekérvényesítést, a civileket, a szakértőket, a törvényi kontrollt, a jóérzést és még oly sok nekem fontos dolgot. Most épp a Római partot védő civilek tapasztalhatják meg ezt a könnyen suhanó forgószelet. Azok a jóérzésű emberek, akik a választások idején azt gondolták, hogy a szociknál bármi jobb, hát most megkapják a magukét.

Mert lássuk be, ez a trupp nagyon más, mint a szocik. Ezek tökéletesen reménytelenek. Ezeket nem érdekli, hogy minekünk itt milyen, hogy elmegyünk vagy megbolondulunk, hogy éhen döglünk vagy felgyújtjuk egymást, vagy akár őket. Ezek őszinték: úgy lesz, mer én aztat mondom, aszt leszarom, hogy mit mond az a kurva nép, mit hápog Brüsszel, az alkotmánybírákat kilyuggatom, ha hisztiznek.

Az építőipar teljhatalmának köszönhetően minálunk nem baj lehet, hanem baj van: már évtized óta szopjuk az idióta infrastrukturális terjeszkedés mellékhatásait. Egy olyan országban, ahol már áldásnak számít a belvíz, mert a valóság sokkal inkább az aszály; ahol a folyamszabályozás, az autópályaépítés és a betonozási mánia miatt megszűnt a talajvízgazdálkodás, mint olyan, létezni, és emiatt nincsenek helyi esők (pont úgy, mint a Szaharában); ahol a folyók haldokolnak, és ezért haldoklik a föld és mindenki más is, ott aztán úgy kell a mobilgát, mint egy falat szar. És ezt a falat szart most jól betolják a pofánkba Tarlósék, bosszankodásra sem méltatva a felháborodásunkat, a tiltakozást, a kezdeményezést, a szakvéleményeket, és közben röhögve készítik elő a Duna medrének lebetonozását. (Erre még rágondolni is egészen valószínűtlen, de sajnos pont ennyire igaz.)

Én kis hülye idealista civil, egy ideig azt gondoltam, minden nép olyan vezetőket érdemel, amilyeneket kitermel magának. Hogy a mi hibánk, és legfőképpen a hülye fasz korrupt rohadt senkiházi hazudozó tolvaj aljas intézményes baloldal hibája, hogy itt vagyunk, ahol vagyunk: hogy nyíltan autoriter, életellenes, szorongásból gyűlölködve izzadtságszagú idiótákra szavaz az ország kétharmada. Hogy ha ezt választották az állampolgárok, így okoskodtam, és mi, társadalmi szerepet vállaló, tisztességes emberek nem tudtunk megfelelő alternatívát nyújtani, akkor nekünk ez jár.

Most már nem gondolom ezt. most már azt gondolom, hogy akármilyen transzcendens misszió, történelmi törvényszerűség, csillagállás vagy politikai bénázás is hozta ide ezeket a szemeteket, ezeket a szeme-füle csukva, teliszájjal ordítozó, harácsoló, kegyetlen, immorális, embernyomorító és igenis bakker gyilkos szemeteket, most azonnal fújja el őket ugyanaz a szél.

Forr a vérem, dühödt vagyok. Ilyen hangulatban szoktak lincselni. De nekem nincs igényem nyilvános akasztásra, megkínzatásra, nyílt erőszakra. Jobban örülnék, ha nem történne semmi ilyen szörnyűség - hogy még aztán azt is fel kelljen dolgozni. Csak tűnjenek végre el, el az életünkből örökre, oda, ahová valók: a pokol fenekére. Ott aztán betonozhatnak ítéletnapig.

És mi itt maradunk azzal a megoldhatatlan feladattal, hogy hogyan termeljünk ki egy olyan politikai osztályt, ami sem ezeket a lágerparancsnokokat, sem amazokat a mélyzsebű párttitkárokat nem tartalmazza.

A bejegyzés trackback címe:

https://extramuros.blog.hu/api/trackback/id/tr735098927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Konok Péter 2013.02.22. 18:41:35

Az utolsó kérdésre: sehogyan. Elterjedt és jól szponzorált tévhit csak, hogy bármiféle politikai osztályra szükség van.

josvaiP 2013.02.22. 20:02:17

a lincselés résztől eltekintve (az őszinteség világos, de ez publikációm szóval szerintem nem ér)

eszméletlen jó cikk szerintem
nagyon tömör, el is mentem a bookmark-ját ..
kordokumentumként ...

josvaiP 2013.02.22. 20:03:04

@Ned Kelly:
maximálisan egyetértek

HomicideWatch (törölt) 2013.02.23. 17:19:10

Azt hiszem ez volt a problémájuk a szociknak, mindenkinek engedtek és a valóbam fontosabb dolgok ezért nem teljesülhettek. Hiánycél soha nem telhesült, adósságráta 60% alatt tartása elbukott csúfan, eurobevezetés, infláció 8%.

Jeanne d'Arc 2013.02.23. 17:44:12

Lincselés helyett szavazz az LMP-re !

zembertelen 2013.02.23. 18:17:03

@ | jeeka:
Indul a tos vagy!
legyen inkább: indul a bakterház.
A Dunát meg szard le! Vagy építkezz te is ártérre!

csárli hárper 2013.02.23. 18:44:33

keserű az ébredés, mi? rengetegen vannak akik a szocik alatt a vezér faszát szopták, csettintésre ugrottak, sztrájkoltak, meneteltek, mindent megakadályoztak mert a vezér kérte...és most? szopnak mint a torkos borz, megérdemlik, csak az a baj, hogy az ilyen húgyagyúak miatt szopóágon van az ország is...

LallyPop 2013.02.23. 18:53:41

Fogalmam sincs mit akart ezzel a poszter, és mi köze ehhez a publikumnak.....

Martian (törölt) 2013.02.23. 19:00:02

Kezdjük a pártok betiltásával...

magyar ember teli szájjal 2013.02.23. 19:08:53

@Jeanne d'Arc: Persze, és fizessen 40%-os adót bruttó 200 ezer felett. Ez milyen jó ötlet.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.02.23. 19:09:58

@csárli hárper: ezeknek a kilencven százalékát a tények sem zavarják, hidd el. Hiába szopnak most napszámban, nem múlik a szerelem...

Éhes_ló 2013.02.23. 20:03:52

Nos, gratulálok a megvilágosodáshoz.
Ha a politikai döntéshozatalban, mint választó részt kívánsz venni a továbbiakban, akkor jobb, ha felkötöd a gatyádat, mert az osztódva szaporodó ballib oldal szkülláján és buktor karübdiszén kívül ott leselkedik a szavazatodra a 2%-os maradék lmp és a 16%-os jobbik.
Ebből választhatsz.
Ha meg nem, majd a zombik választanak helyetted.

Nehéz lecke, mi?

zajos1 2013.02.23. 20:24:41

@Jeanne d'Arc: Az most már mi?
@Éhes_ló: És a liberálisok, gratulálunk...: www.youtube.com/watch?v=zxk3qJNJgNY
"háromszínű akármi"

Lali a címfestő 2013.02.26. 09:37:04

@Ándi bácsi: neked majd megírja a Nemzet, meg bemondja a Hír TV úgy, hogy te is értsd.
Címkék: civil korrupció tarlós istván környezetvédelem mobilgát tiltakozás római part négyévmúlva
süti beállítások módosítása