A szocik szarok voltak, szörnyetegek, gátlástalan rohadékok, és szemét dolog volt velük harcolni. És szemét dolog volt sokszor elbukni, de lehetett néha nyerni, kemény munkával, kitartással, szinte a beleőrülésig megfeszülve. Mert volt egy minimális lelkifurdalásuk, vagy ha az nem, érzékük ahhoz, hogy mit lehet még lenyomni torkokon nyilvános akasztás veszélye nélkül. És mert szervezetlenek voltak. Így megmentettük a Hunyadi téri piacot, meglehetett menteni a Zengőt meg a Tubest, és még száz másik csatában győzedelmeskedtünk, de legalábbis jobb alkut kényszerítettünk ki, mint amit eredetileg kínáltak (erőltettek).

Számos ilyen kezdeményezésben vettem részt, éveken át. Végigcsináltam a helyi civilség összes lépcsőjét, kipróbáltam a szörnyű eljárásrendi buktatókat, és végigéltem több ízben, ahogyan egy kisközösség rámegy erre az idegőrlő munkára: hogy olyanokkal kell harcolnia, akiknek sokkal több eszközük van, és ráadásul gátlástalanok. Nehéz volt és sokszor keserű, és gyűlöltem a szocikat, a szívem mélyéből, napról napra jobban. Vártam, hogy eltakarodjanak már, és féltem, hogy mi jöhet utánuk.

Már régóta tudom, hogy mi van most, de újra és újra meglep, ahogyan a mostani kormány kezeli a lakossági érdekérvényesítést, a civileket, a szakértőket, a törvényi kontrollt, a jóérzést és még oly sok nekem fontos dolgot. Most épp a Római partot védő civilek tapasztalhatják meg ezt a könnyen suhanó forgószelet. Azok a jóérzésű emberek, akik a választások idején azt gondolták, hogy a szociknál bármi jobb, hát most megkapják a magukét.

Mert lássuk be, ez a trupp nagyon más, mint a szocik. Ezek tökéletesen reménytelenek. Ezeket nem érdekli, hogy minekünk itt milyen, hogy elmegyünk vagy megbolondulunk, hogy éhen döglünk vagy felgyújtjuk egymást, vagy akár őket. Ezek őszinték: úgy lesz, mer én aztat mondom, aszt leszarom, hogy mit mond az a kurva nép, mit hápog Brüsszel, az alkotmánybírákat kilyuggatom, ha hisztiznek.

Az építőipar teljhatalmának köszönhetően minálunk nem baj lehet, hanem baj van: már évtized óta szopjuk az idióta infrastrukturális terjeszkedés mellékhatásait. Egy olyan országban, ahol már áldásnak számít a belvíz, mert a valóság sokkal inkább az aszály; ahol a folyamszabályozás, az autópályaépítés és a betonozási mánia miatt megszűnt a talajvízgazdálkodás, mint olyan, létezni, és emiatt nincsenek helyi esők (pont úgy, mint a Szaharában); ahol a folyók haldokolnak, és ezért haldoklik a föld és mindenki más is, ott aztán úgy kell a mobilgát, mint egy falat szar. És ezt a falat szart most jól betolják a pofánkba Tarlósék, bosszankodásra sem méltatva a felháborodásunkat, a tiltakozást, a kezdeményezést, a szakvéleményeket, és közben röhögve készítik elő a Duna medrének lebetonozását. (Erre még rágondolni is egészen valószínűtlen, de sajnos pont ennyire igaz.)

Én kis hülye idealista civil, egy ideig azt gondoltam, minden nép olyan vezetőket érdemel, amilyeneket kitermel magának. Hogy a mi hibánk, és legfőképpen a hülye fasz korrupt rohadt senkiházi hazudozó tolvaj aljas intézményes baloldal hibája, hogy itt vagyunk, ahol vagyunk: hogy nyíltan autoriter, életellenes, szorongásból gyűlölködve izzadtságszagú idiótákra szavaz az ország kétharmada. Hogy ha ezt választották az állampolgárok, így okoskodtam, és mi, társadalmi szerepet vállaló, tisztességes emberek nem tudtunk megfelelő alternatívát nyújtani, akkor nekünk ez jár.

Most már nem gondolom ezt. most már azt gondolom, hogy akármilyen transzcendens misszió, történelmi törvényszerűség, csillagállás vagy politikai bénázás is hozta ide ezeket a szemeteket, ezeket a szeme-füle csukva, teliszájjal ordítozó, harácsoló, kegyetlen, immorális, embernyomorító és igenis bakker gyilkos szemeteket, most azonnal fújja el őket ugyanaz a szél.

Forr a vérem, dühödt vagyok. Ilyen hangulatban szoktak lincselni. De nekem nincs igényem nyilvános akasztásra, megkínzatásra, nyílt erőszakra. Jobban örülnék, ha nem történne semmi ilyen szörnyűség - hogy még aztán azt is fel kelljen dolgozni. Csak tűnjenek végre el, el az életünkből örökre, oda, ahová valók: a pokol fenekére. Ott aztán betonozhatnak ítéletnapig.

És mi itt maradunk azzal a megoldhatatlan feladattal, hogy hogyan termeljünk ki egy olyan politikai osztályt, ami sem ezeket a lágerparancsnokokat, sem amazokat a mélyzsebű párttitkárokat nem tartalmazza.