És most jöjjön egy zárójeles megjegyzés.:

(Annak dacára szemétség, hogy a Klubrádió alapjáraton nem volt független, nem volt baloldali, nem volt kiegyensúlyozott, és nem volt ennek a rendszernek és a korábbi kiszolgáltatottainak hang[adó]ja. Az utóbbi pár évben nyomokban voltak már szabályt erősítő kivételes műsorai, mert velük próbálták a hibrid kereskedelmi-közösségi-közszolgálati arculatukon felvarrni a ráncot. De amúgy elsődleges funkciója szerint a Klubrádió a hivatalos ellenzék pártjainak [azon belül is az MSZP/P-DK-konglomerátumnak] és holdudvarának rendszeres megszólalási platformja.

Ennek a rádiónak az adottságait, hangvételét, belterjességét egyrészt a rendszerváltás utáni médiaháború és a nyomában felizzó népi-urbánus ellentét határozta meg. Másrészt a rogyadozó szocializmus állami adóiból átörökített monopolhelyzet és multifunkciós szerep, amely a "váron belüli" pluralizmus jegyében a 80-as évektől igyekezett kielégíteni a népfelvilágosítás mellett, a "Szabó családon" felnőtt generációk populáris szórakoztatásának igényeit.

A Klubrádió egy visszajáró szelleme a rádiózás ötven évvel ezelőtti aranykorának. Válságtermék, melyet paradox módon a kereskedelmi és a regnáló állami médiasivatag tart életben. Ahogy a kubai oldtimer kocsikat, úgy a Klubrádiót sincs mire lecserélni - ezért marad forgalomban. Egy olyan posztszocialista adó, ami a piac mellett teszi le a voksot, azt hirdeti 0-24 órában, miközben műsorainak egy része közszolgálat, másik része értelmiségi rétegműsor és budapesti kulturális ajánló, a harmadik része [amire a neve is utal] kisnyugdíjas - "boomer" - közösségi magazin. Éppenséggel nem annyira passzolnak össze egy kereskedelmi profilba. Az állami (!) hirdetések elmaradása óta nem is abból élnek, hanem közösségi finanszírozásból, ami ugyebár nem piaci modell, hanem önkéntes alapon beszedett előfizetési díj. A tehetősebbek tartják el a szegények konformista liberális rádióját. Kis magyar kényszer szülte nonszensz. Paternalista makettkapitalizmus.

[Személyes kedvencem volt az "Addig jó, míg Kádár él" c. interaktív fórum lassú kudarcba fulladása. Sajnáltam szegény cinikus ex-szamizdatos Pálinkás Szűcs Róbertet! Az ántivilág kollektív kinevetésének koncepciójával egyre kevésbé azonosuló hallgatói, ifjúkoruk negatív beállítása helyett, nosztalgikus élménybeszámolókkal bombázták a nyomorult műsorvezetőt. A ronda diktatúra andalító emlékeinek tulipántos ládája nyílott fel minden vasárnap este, amikor az ég a diafilmekről visszatükröződő bársonykékjén ragyogott, a fű pedig békebelien idegnyugtatón zöldellett, s a távolból hívogatóan szólt a fülbemászó rock&roll.

Az anakronizmus jelei ütköztek ki a konzilib spiritiszta szeánszokon. Közülük a "BBC History" szerkesztőségi stúdióbeszélgetései vitték a prímet, ahol röpködtek a Churchill- és Brzezinski-idézetek, hozzá a fél évszázada meghaladott világpolitikai képletek felidézésével.

Az utolsó hagyományos sugárzási héten olyasmik hangzottak el a "Bonyolult dolgok" c. társadalomtudományi műsorukban, hogy a rádiózás "városi műfaj", ami inkább annak "szabad levegőjében" érzi jól magát, de a "kisközösségek kevésbé szabad légkörében" nem annyira. Ugyanott a frekvencia megtartásának reményeinél, az ellenfél szemszögéből azt latolgatták, hogy talán megmaradhatnak villogtatni való "díszellenzéki" alibicsatornaként a hatalom számára.

Ahogy kincstári optimizmust magukra erőltetve beszélnek az internetről - mint valami beláthatatlan strukturálatlan térségről, a korlátlan lehetőségek földjéről, ami felfedezésre vár és mindenki szabadon mozog benne - épp mostanság, az algoritmusok és netcenzúrák elburjánzása idején válik meghaladott vízióvá]

De hát itt nincs "rendes" kapitalizmus, csak egy korrupt félperifériás verzió, ami folyamatosan kínálja tálcán a hazai médiaértelmiségnek az egymásba csúszó térérzetek rendszerszemléleti Klein-palackjait. Faramuci módon ezért él meg benne egy virtigli kapitalista rádió.)

Mindennek ellenére szemétség az, ami velük történt.