Avagy mi a magyar és legyünk-e büszkék magyarságunkra?
Kollektív érdem vagy kollektív bűn?
Előrebocsátom, hogy nem tudom, mi a ún. "magyar", sőt ezidáig nemigen érdekelt. Szombaton viszont néhány szobafestő elvitatta magyarságomat, bármi is legyen az, sőt ezáltal (mi magyarok vagyunk, te nem, tehát!) feljogosítva érezve magukat, hogy jól elkalapálják a fejemet.
Van nékem egy tökfedőm, melynek neve tákijá/topi/kufi, az iszlám világban ez a hagyományos fejfedő. Én egy magyarországi nőismerősömtől kaptam ajándékba, aki Orbán, Semjén & Co. ösztönzésére már Londonban keresi kenyerét, a legutóbbi hírek szerint nem is keveset, namindegy. Szóval van nékem egy mókásnak és Magyarországon szokatlannak ható fejfedőm, kiváló csajozásra meg kíváncsi idegenekkel való szóba elegyedésre. Most is sikerült szóba elegyednem egy vadidegennel a Wesselényi utcai Nemzeti Trafik előtt, hogyaszondja:
"Nem szégyelled magad, hogy zsidó vagy, hanem még provokatívan mutogatod is!!!"
Meghökkenés > Hitetlenkedés > Düh
Jobban meghökkentem, mintha Semjén Zsolt tüllszoknyában megkérte volna a kezemet. Mivan?!!! Mivan?!!! Mivan?!!! Zsidóskodjak otthon, a négy fal között? Az a bizonyos hitetlenkedés, mikor az ember nem hisz a fülének, az agya nem bírja feldolgozni a beérkező infókat. You talking to me? Sajnos, az illető pirospozsgás fejére kiülő gyűlölet eléggé egyértelművé tette a helyzetet, hogy itt és most, kéremszépen, kötözködés áldozata vagyok, Budapest belvárosában, egy hétvégi napsütéses napon, méghozzá egy proletár testvérem részéről, hiszen ezen sorok írója sem blogírással keresi kenyerét.
Ezidáig csak lerománozás jutott nekem, teljesen újszerűnek találtam a mostani helyzetet. Hann Péter és a Tett és Védelem Alapítvány szerint Budapest fele antiszemita, de "a legtöbb antiszemitát a leggazdagabbak között találjuk", de hát ilyen peches vagyok, nekem egy csóró antiszemita jutott. Úgy éreztem, hogy méltatlan és gyáva cselekedet lenne, ha szimplán közölném, "de hát én nem is vagyok zsidó", úgyhogy miután némi hitetlenkedő hápogás követően visszanyertem a beszélőkészségemet, felszólítottam az idegent, hogy ne szólítson le vadidegen férfiakat az utcán, inkább a kedves édesanyjával létesítsen szexuális kapcsolatot, én nemrég még jattot is adtam a nagyon tehetséges anyucijának, sőt felrúglak, le se esel, feldugom a golyóidat a seggedbe stb, stb,, elnézést, de mint már jeleztem, proletár környezetben szocializálódtam. Egy pc, toleráns liberál bizonyára megsimogatja a vöröslő fejű munkásembert és empatikusan megkérdezi, hogy "Mondd, ó, embertestvérem, mi a te frusztrációd valódi oka és segíthetek-e neked bármiben."
Ekkor megérkezett az erősítés, a jómunkásember kollégái és némi szóváltást követően az alfahím kiadta a utasítást:
"Fiúk, nézzetek szét, hogy merre vannak a kamerák, most elintézzük a Zsidót."
Ekkor a sorok írója rugalmas elszakadó hadműveletbe kezdett, taktikai visszavonulást végrehajtva az ősi magyar harcmodor szerint, hátrafelé anyázva ("Sokan vagytok, bátrak vagytok! Csürhe! Csürhe! Csürhe!").
A történetnek még nincs vége.
Még hogy nem a sapka teszi az embert. Ezidáig boldog biztonságban magyar állampolgárként éltem, egy tarka közösség részeként, reformátusok, katolikusok, hitgyülisek, zsidók, vallástalanok, alkoholisták és más drogosok, pinabubus heterók, seggkedvelő buzik, lefetyelő leszbikák, autósbosszantó biciklisták, biciklistabosszantó gyalogosok, gyalogosbosszantó hajléktalanok, tojásfejű egyetemisták, büdös prolik, bajkeverő romkocsmalakók, ködevő liberálisok, ostoba nácik, sörivó bunkók, borivó sznobok, rohadt korrupt gazdagok, rohadt korrupt szegények, északias szőkék, balkáni barnák és festett tiritarkák stb. de most néhány arc közölte, hogy LÓFASZ. És mivel nem "magyar" vagyok, hanem "zsidó", hát nekik bizony most joguk van elintézni engem.
Ezúton közlöm mindenkivel, hogy fel van baszva a zagyam!
Mi a magyar? Mi a magyar nemzet?
A zsidók amúgy nem magyarok? Radnóti? Dagadj, honfikebel, nézd, ezen kis nép mennyi Nobel-díjast adományozott a világnak, például elüldözés formájában. És mi van a szabad identitásválasztással? Egy részeg szobafestő, egy Orbán, egy Vona vagy egy bizottság döntsön ebben? Genetikailag osztrákok, nyelvüket tekintve finnugorok csoportja? Állampolgárok közössége? Aki adót fizet? Államnemzet vagy kultúrnemzet: a székelyek magyarok? A csángók? Közös történelmi kudarcélmény: akinek fáj Trianon? Bűnközösség: a magyar nemzet kirabolt és kínhalálba küldött százezrei miatti cinkosság és hárítás? Közös eredet: kidobjuk a kun kalapot is? Ha Amerika a népek olvasztótégelye, akkor mi a Kárpát-medence?
Etnikum, nyelv, kultúra, sorsközösség? A Londonba kitántorgott magyar magyar-e? És a magyarabok? Szolidaritás sohasem látott, ismeretlen emberekkel? "Közös lelki alkat" (Sztálin) vagy esetleg ahogyan az a másik komcsi nemzetkarakterológus kifejtette, viszonylag kis területi elhelyezkedése ellenére sokszínűségében egységes (Hamvas B. - Az öt géniusz). A közös együttélésre való törekvés? Akkor a nácik nem magyarok? Gyurcsány tagja a nemzetnek, bár "saját nemzetére támadt"? Orbán és üzlettársai ezek szerint nem a magyar nemzet részét képezik, hiszen cinikusan, nemzetünkre tapadt parazitaként pusztítják lakóközösségünket? Akik egy viszonylag apró, viszonylag szegény, de viszonylag jó helyen fekvő országot eladnak Putyinnak, hogy megtömhessék a zsebüket, azok magyarok-e?
Mi a nemzeti érdek? Ezek szerint nemzeti érdek az ún. nemzeti burzsoázia (valójában a piacon versenyképtelen álvállalkozók) közpénzen való hizlalása? Megannyi kérdés.
Ezidáig abban a tudatban éltem, hogy magyarnak lenni a véletlen műve. A magyarnak a szüleiben gerjedelem ébred, oszt tessék, máris egy újabb élet az amúgy is túlnépesedett Földön, karmától/Isteni akarattól/véletlentől függően annak szegényebb vagy gazdagabb, boldogabb vagy boldogtalanabb részén, valamilyen közösségbe beleszületve, ezen sorok írója történetesen a magyarba. Things happen, ahogyan a művelt külföldi mondja. Úgy gondolom, hogy magyarnak lenni állapot, nem érdem vagy szégyenteljes baleset, egy vagyok a néhány milliárdnyi egyedet számláló ön- és közveszélyes emberi fajból, oszt csókolom.
Büszke legyek-e a magyarságomra?
Neadjisten szégyeljem a magyarságomat?
Kollektív érdem és kollektív bűn?
Senki sem kérdezte, hogy magyarnak akartál születni, nem egy zsűri adományozta magyarságodat érdemeid
elismeréseképpen. Magyarként születtél, mint ahogyan férfiként vagy nőként, barnaként vagy szőkeként, magasként vagy alacsonyként. Imigyen, ha azt mondod, hogy "büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok", kábé ugyanazt jelenti, mintha arra lennél büszke, hogy pisze az orrod vagy zöld szemeid vannak.
Mivel a magyarságod nem személyes választás vagy versenyen elnyert jutalom, hanem születés révén meghatározott törzsi hovatartozás, büszkeségről (Nobel-díjasok! Európa védbástyája! Puskásöcsi!), se szégyenről (tízmillió fasiszta!, utolsó csatlós) nem érdemes beszélni, elégedettnek vagy elégedetlenek sem lehetünk magyarságunkért: ezt dobta a gép.
Ugyanígy arra sem lehetünk büszkék, hogy embernek születtünk, hiszen az emberiség is bővelkedik aljas gazemberekben (lásd. politikusok), akik az egész emberi fajt nevetségessé teszik, beleértve azokat, akik szorgosan elviszik kicsiny szavazataikat a pártok és politikusok oltárára. Vannak magyarok, akiknek magyarsága emeli közösségünk fényét, és vannak, akik miatt a fél világ rajtunk röhög vagy bosszankodik. Büszke lehetünk Petőfi-Petrovicsra vagy Szent-Györgyi Albertre, de nem Orbánra, Gyurcsányra, Vonára, akik pszichopata bűnözök, hiszen politikusok, akik bűnbandát szervezve egy egész ország kirablását tűzték maguk elé célként. "A hazafiasság a gazemberek utolsó menedéke". (Samuel Johnson) A nemzeti nagyságokkal való handabandázás közönséges bűnözök üzelmei paravánjául szolgál, elég az SZDSZ akciójára gondolni, mikor Kossuthot és társait plakátokon az SZDSZ szellemi elődjeként reklámozták, egyfajta legitimációként.
Mindenki önmagáért felelős. mindenki csak önmaga teljesítménye miatt büszkélkedhet/szégyenkezhet. Esetenként büszke lehet egy ember, hogy rendes, becsületes, sikeres ember (de nem azért, mert az emberiség tagja), vagy azért, mert kultúráját nem szaniszlói szinten ápoló magyar (nem azért, mert történetesen magyarnak születtél). Szégyenkezzem Auschwitzért, de legyek büszke a Nobel-díjasainkra? Húzzam ki magam 1956 miatt, de sunyuljak-nemmagyarozzak a Rákosi-Kádár korszakért? Labancok vs. kurucok? Legyek büszke a 3-6 miatt? Baszom, azóta már "lesüllyedtünk" a brazil harmadosztály szintjére, ráadásul jelen sorok írója 5 méterről elhibázza a kaput. Érdekesen hasadt lelkiállapot ez a nemzeti büszkeség (vagy szégyen). Hetediziglen büszke vagy bűnös? Kollektív érdem és kollektív bűn? Apámfasza.
Azt megértem, ha valaki a csemetéjére büszke: azonos gének, saját nevelés, oktatás, lemondás, erőfeszítés a siker érdekében, hús a húsomból. Nade Mátyás király? Mi közöm-közünk hozzá? Segítettük vagy gátoltuk sikerében? Rovásírás? Hábazmeg, ne jöjjön senki a sumérokkal, hiszen nagyjából egyszerre mászott le az egész ősemberiség a fáról és nem egy speciális ősmagyar petesejtből születtünk egy ornitológiai
perverzió következtében.
Másrészt teljesen igazságtalan, sőt felháborító, hogy egy sikertelen magyar arra legyen büszke, hogy a sikeres magyarokkal virtuálisan együtt bandázhat. Mi köze Pincekocsmai Übermagyarnak vagy az államigazgatásban-pártbürokraciában könyöklő senkinek a magyar űrutazó milliárdosunkhoz? Ettől nem lesz se sikertelenebb, se sikeresebb kocsmatöltelék/irodakukac lúzer minőségében, pusztán attól, hogy mindketten tudnak magyarul. Oktatta, ruházta?
Milyen alapon akar részesülni sikertelen fasz magyar egy sikeres magyar sikereiből? Azért, mert magyar? Fizessek még egy fröccsöt, magyar vérem? Hány fröccsre értékeled a magyarságod? Milyen előjogokra tartasz magyarságod okán igényt? Ha csak a magyarságodat tudod felmutatni teljesítményként, akkor tűz van, babám.
Ez igazságtalanság, véreim, ne lopjuk a sikert, hanem küzdjünk meg érte. Magyarnak lenni nem
önérték, hanem állapot, sikeres magyarnak lenni viszont valóban értékelhető teljesítmény, amire büszke lehet az elkövető. "Rúgtunk egy gólt", mi?! Mikor végeztél társadalmi munkát utoljára? Mondok egy könnyebbet: mikor hallgattál Lisztet vagy Bartókot? Mondok egy még könnyebbet: mikor olvastál utoljára - nem Blikket, nem ám -, hanem egy könyvet? Vagy a legegyszerűbbet: mikor kapcsoltad ki egy kis időre a tévédet/fészbukkodat/internetedet, hogy megpróbálj egy rövidke ideig önállóan gondolkodni?
Epilógus:
Van még remény: fél óra múlva összefutottam a sarki CBA-ban egy fickóval, akiről kiderült, hogy a kötözködő cimborája. Megszólított és mentegetőzni kezdett: bocsánat, hülyék a cimboráim...
Van még remény.
(a blogbejegyzés Andrei Plesu "Mandria de a fi roman" esszéjének felhasználásával készült)
Ps: köszönet a Mandinernek, hogy szemelvényezte a bejegyzést,
valamint köszönet az 500 fölötti hozzászólásért a hozzászólóknak.
Ezek után felelősségem tudatában kijelenthetem, hogy az ostoba, rettegve gyűlölködő fideszes alattvalót talán csak az ostoba, rettegve gyűlölködő gyurcsányista alattvaló tudja alulmúlni. Mert a "jobberekben" még működik az emberi szolidaritás egy erősen korlátolt, torz, rasszista-sovén változata, a nacion
